Irodalmi Szemle, 2010

2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Hogya György: Tévelygéseim (1) (Napló helyett)

Tévelygéseim (1)

35

talán indokolja borúlátásomat, de egyáltalán nem jellemző, hogy emiatt állandó búskomorság lengene körül.

Mindez az érzelmi kavargás pedig — létezésem belső képe —, ha bizonyos önmagam által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően írom le, akár irodalmi jelenség is lehet. Márpedig leírom, mert szükségem van valamire, ami nem holmi idol, hanem életemnek értelmet adó, állandó tevékenység. Mindegy, hogy mit gondolnak valójában azok, akik az írásaimat semminek kiáltják ki — mindez letagad- hatatlanul megtalált önmagam. Ennyire és nem többre jogosít az írás; megtenni mindazt, amire értelmem feljogosít és kötelez. Éppannyi akaratot és éppannyi értelmet kell tükrözniük e lapoknak, amennyi belső képemet hitelesen vetíti ki egy láthatatlan vetítőhálóra.

A köröttem zajló élet csak annyit jelenthet számomra, amennyit az elmúlás gondolatával átitatott belső világomba átmentett elemeiből felfogok. Eljátszom vele (miképp bármely más gondolattal), s annyira veszem komolyan, amennyire kiállja a történelmi összehasonlítások próbáját. S mindez önmagam számára is írásban hat a leghitelesebben.

Tudom, hogy mindez kicsit álomszerűnek tűnhet számodra, de ebben az álomban minden egyes gondolatnak én magam határozom meg az értékét, és én adom ki a csüggedés és magamra találás valóság által kérlelhetetlenül beváltandó bankóit.

Joggal kérdezheted, hogy ha az írás tulajdonképpen az önmagámmal való találkozást jelenti, miért fontos mindezt elmondanom neked?

Hosszadalmas fontolgatást követően — melyben bevallom, szerepet játszott a nagyvállalkozók, képviselők és lap tulajdonosok közömbös hozzáállása is -, mégiscsak John Cowper Powys bátorító gondolatát követem: „Az embernek lehet sikere könyvek nélkül, meggazdagodhat könyvek nélkül, de nem láthatja Istent, nem élhet igazán jelenünkben... ha emberi fajtánk csodálatos naplóit nem ismeri.”

Még az sem keserít el, hogy az említett embertípusok képtelenek ezt a fajta szemléletet természetes élettani jelenségeik közé illeszteni.

s|c s|e Sjí Jjí 9|c

(Az igazság az, hogy itt kell ülnöm, és írnom kell, mert a lelkem ezt igényli...)

A történetem — ha egy pozsonyi út lelki rezdüléseinek rögzítését egyáltalán történetnek lehet nevezni — egy véletlennel kezdődött. Olyan véletlennel, amelyben már Arisztotelész sem igen hitt. Véletlen — szümbebékosz — akkor történik, „ha nem azért jött valaki Aeginába, mert akart, hanem mert a vihar sodorta vagy a rablók hurcolták oda. ” Nos, én sem tudok okosabbat mondani pozsonyi utamról, hogy legszivesebben nem mentem volna oda, ha nem valamiféle kényszerítő erő visz.