Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Gál Sándor: Az egy és az egész Kincses Komárom (2)
Az egy és az egész (2) 27 „elképzelt lehetőség” is komoly ösztönző erőként jelent meg bennem. Tanultam, és rendszeresen! A szakmát elsősorban, de mellette az irodalom jelentette a nagyobbik - és a nehezebb - részt, hiszen az utóbbi föladathoz magamnak kellett megtalálnom a megismemivalót. Ebből következett, hogy néha eltévedtem, s felesleges kacskaringókat jártam be, rengeteg időt elpocsékolva, haszontalanul. Mégis, ennek ellenére azért tapasztalható volt némi előrehaladás. Mert például lett egy olyan orosz tanárunk - Kovács tanár elvtárs -, aki valóban orosz tanár volt, hiszen valahonnan a Kárpátaljáról keveredett hozzánk, és nem csak az orosz nyelvet tudta, az irodalmat is. Az igazi jó irodalmat! Egészen különös jelenség volt, vagy legalábbis annak tűnt egyébként kiváló tanáraink társaságában. Egy más, tájainkon akkor még ismeretlen kultúrát (is) hordott magában, egyféle derűt és nyugalmat - „szicsasz”, ismételgette, csikó természetünket nyugtatva. Nem tudom, miből, fakadt belőle ez a derű, s arra sincs elfogadható válaszom, hogy ezt az egészet én miért éreztem így!? Az azbukát már ismertem, majdnem folyékonyan olvastam az orosz szövegeket, de keveset értettem az olvasottakból. Kovács tanár úr ébresztette fel bennem az érdeklődést az orosz irodalom irányába, ám ebben az volt a fontos, hogy különbség van az eredeti művek és a fordítások között. Hogy más eredetiben olvasni egy verset, mint annak „égi mását”. Ez is fontos megismerése volt akkori valóságomnak, de lényegesen más és több volt - lett - az, hogy figyelmemet az orosz klasszikusokra terelte - Puskin, Lermontov, Gogol, Csehov, Tolsztoj, Dosztojevszkij irányába... Elég az hozzá, hogy egy kicsit megfertőződtem - keleti irányba. De hogy valamire jussak, ahhoz sokkal, de sokkal jobban kellett volna tudnom oroszul. Csakhogy a „szakma” igényei is egyre emelkedtek, meg a magyar irodalomban való lemaradás pótlása sok egyébre nem hagyott időt. Meg aztán — Ady felfedezését követően -, mert akkor már Magyarországról elég gazdag volt a könyvbehozatal, a Nádor utcán találtam egy zsebbe való, bibliofil könyvet - József Attiláét. így egy időre még Ady „fenséges úr” is majdnem elfelejtődött. Tény, hogy hosszú időre József Attila lett napjaim meghatározója, versei által, vereseiben, életében, s halálában. Ugyanakkor az is tény, hogy nem sokkal később egy orosz-magyar zsebszótárt is vásároltam, amely szintén „elfért” a zsebemben... Kovács tanár úr missziója azonban nem tartott soká. Okát nem tudom - honnan is tudhatnám? - , de tény, hogy két, talán három félévet tanított bennünket, aztán, ahogy jött, el is tűnt az ötvenes évek kavargásában. De ez alatt a rövid idő alatt megtanított az orosz nyelvtanra - használható hétköznapisággal mindmáig, például, hogy mi az ige? „Glagolom nazivájetszja eta csasty recsi, katoraja atvecsájet na vap- rószi - sto gyelaty? Ugyanígy ide másolhatnám a főnév definícióját is, merthogy azt sem felejtettem el mindmostanáig: ímja szuscsesztvítyelna...” és így tovább. S tőle tanultam meg azt is, hogy idegen nyelvet beszélve fennhangon beszélve - lehet csak helyesen megtanulni. Érteni, és értelmezni. Verseket, rövid mondókákat
