Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Gál Sándor: Az egy és az egész Kincses Komárom (2)
Az egy és az egész (2) 25 előtérbe... (Később több alkalommal megfordultam Ógyallán a Feszty portán, ahol Zsuzsa édesapja, Pista bácsi rengeteg Jókai- és Feszty Árpád-relikviával ismertetett meg, egyebek mellett a világhírű Körkép vázlataival-részleteivel, de kezembe adta Jókai rézkalamárisát, amelyben annak idején lila „gubacstinta” volt... De megtörtént az is, hogy Pista bácsi, miután beültetett egy tágas fotelbe, azt mondta: „Tudd meg, hogy ebben a fotelban Deák Ferenc is ült.” Szóval az osztályunk összetétele - ahogy az előbbiekből látható - eléggé tarka volt. És ez a „tarkaság” több szempontból is hasznosnak bizonyult a későbbiekben. Mert - és szinte önmagától, már a második osztály elején - volt saját zenekarunk, és hétvégeken a környező falvakban rendezett bálokon muzsikáltunk. Kispénzű diákok lévén, jól jött az ösztöndíj mellé egy kis anyagi kiegészítés. Később, amikor osztályfőnökünk, Rezső bácsi látta, hogy az állattenyésztés mellett egyéb ambíciók is rejtőznek védenceiben, megalakítottuk a Csokonai Önképzőkört az osztályban, amelynek keretei között irodalmi megemlékezéseket tartottunk, s több eszt- rádmüsort is betanultunk - itt is szerepet kapott az imént említett zenekar. Az eszt- rádmüsorokkal ugyanúgy „faluztunk”, mint a zenekarral. Abban az időben egy-egy ilyen műsort „eladni” nem jelentett gondot. (Egyébként ezt általában tangóharmonikásunk, Brúder Ernő intézte mindig). A Csemadok alapszervezetei és az iljúsági szövetség (CSISZ) helyi szervezetei örültek, ha mentünk. És miért ne mentünk volna?! Látszólag ezek az események amolyan melléktevékenységnek tűnnek, vagy tűnhetnek, azonban a maguk idejében és a maguk helyén helyük és szerepük volt. Megtanítottak egymás Figyelésére, a közösen elvégezhetők megértésére, s egyfajta felelősségtudatra, felelősségvállalásra is. Nekem, aki a korábbi évek negatív tapasztalatait és negatív emlékeit cipeltem magammal, különösen fontosnak bizonyultak. Elsősorban azért, mert megszüntették azt a magányosságérzetet, amelynek iránya a közösségenkívüliséget vagy annak jövőbeni lehetőségét hordozta magában. És az sem volt mellékes, hogy Komárom hozta el azt a felismerést számomra, hogy egy tágabban értelmezett közösséget is a sajátomnak tudhatok. Korábban nem éreztem a valahová tartozás értékét, fontosságát, vagy szükségét, mert a Komárom előtti évek egyféle semlegességet alakítottak ki bennem. Azt ugyan pontosan érzékeltem, hogy bár szlovák iskolába járok, osztálytársaim a hozzájuk való tartozást, vagy közeledést meg se próbálják méltányolni vagy elismerni. Volt egy mindenkor érzékelhető távolságtartás bennük, a kirekesztés különleges megnyilvánulása, a másság elutasítása. .. Természetesen abban az időben ez egyáltalán nem számított különleges magatartásnak, hiszen a csehszlovák nemzetállami propaganda ezt a kirekesztő elviséget sugallta következetesen. Az is az igazsághoz tartozik persze, hogy én magam sem éreztem valami nagyon a hozzájuk való közeledés szükségét. Voltunk, ahogy voltunk. Komáromban olyan közegbe kerültem, amelyben magyarságomat senki se kérdőjelezte meg. Amikor pedig megjelent írásaim következtében némi ismertségem
