Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Duba Gyula: Szégyen (1) (regényrészlet)
Szégyen (1) 15 nak, a világ s a város négy tája felé indulnak innen utak. A Költő háttal áll a magasabban fekvő Hodža térnek, ahol a Grassalkovits-palotában székel a köztársasági elnök, onnan is kocsmák és borozók felé vezetnek utcák. A Magas utcában van egy kedves helyem, magyarázza marcona arccal, sötét haját összezilálják a szelek, amelyek itt több felől érkeznek, összekavarodnak, a Költő nézi a frissen renovált kétemeletes épületet, jobb kezével felfelé mutatva.- A Palace Szállónak kitűnő kávéháza volt, délelőttönként ott írta Ozsi a legszebb verseit kallódó szekerekről meg tavakról, melyeknek nincs alja... meg az okos jegyzeteit mindenféle kultúremberekről és írásos emlékekről... néha én is voltam ott, de ritkán, a komisz főpincér nem szívesen hitelezett.... de Ozsinak mindig volt pénze, nekem is kölcsönzött néha... amikor riportot várt tőlem, menj a Palace-ba, délig írd meg, szükségem van rá, beterveztem... délután van a leadás...!- Már nem a Palace Szálló - mondja Morvái -, bank van a helyén! Magam is gyakran írtam ott, nyugodt hely, csendes... s kedves pincérlányok, de most a pénz dolgozik ott, s a hivatalnokok számlákat vezetnek, nem írnak verseket...-A francba... - fakadt ki mérgesen a Költő, nem szokott káromkodni, de most nagyon érzékeny volt, -, semmi nincs már a helyén, ami egykor volt...?! Felindultan a hajába túrt és Morváira támadt. - Nem tesztek semmit... észre sem veszitek, hogy ellopják a várost! Igyunk már valamit, mert nagyon mérges leszek...!- A „vietnamiakhoz” megyünk - döntött a Bajuszos, lekonyuló bajsza erősen őszül s ahogy komolyan oldalt néz, profilján látni valamilyen fáradt vonást-, Martával is beszélünk az emléktábla miatt, ideje, hogy feltegyék... - Viharvert kalapja hetykén ül a feje búbján, mozgása egészében élénk, de arca beesett, s mintha megviselt lenne -, Toldyt is felhívhatjuk, meg a „fényes szelek harcosát”, a „vietnamiakhoz”, jöjjenek a kiilönszobába, véglegesíteni kell az emléktábla dolgát... Martával is megkötjük az egyezséget...! A szöveget is megfogalmazzuk... pontot kell tenni végre a tervek után...! A tábla közügyükké nőtt. A borozót egymás közt úgy hívják, a „vietnamiaknál”, előtte zsibong a vietnami árusok piaca. A Széplak utcáról boltíves kapualj vezet a szűk térre, mely lefelé nyúlik a Heyduk utca irányába. A téren alacsony fabódék és sátrak állnak. A sátrak és a főépület között, melyben még egy borozó székel, keskeny út vezet, alig kétméternyi köz, tolongó vásárlókkal, többnyire nőkkel teli, innen visz szűk bejárat a vendéglátó helységekbe, három is van belőlük. Az ivószoba ablakai a piacra néznek, látni a benn iszogató vendégeket. A borozónak terasza is van, mintegy a külső helység s a bejárat nyúlványa a másik borozó felé, amely úgy mélyed bele a nagy emeletes ház tömegébe, mint egy rejtélyes barlang. S a teraszról, melyen egykor a „gömöri góbéval” meg az Igazgatóval boroztak, a kissé megemelt pódiumszerű térségről úgy szemlélheti a vendég a vietnami dömpingáruk és dallamos nyelvű árusok, meg az olcsó divatárúra éhes pozsonyi nők hullámzását, mintha piedesztálról figyelné az életet. Nevezetes hely ez itt, a megfogyatkozóban lévő városi borozók egyike, mely még őrzi pressburger hagyó-
