Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Rácz Vince: A csodába a hétköznapokkal! (Szerb Antal szépírói és értekező munkásságának kapcsolódási pontjai, tanulmány)
60 Rácz Vince letettségre. Legmélyebben átélt élményeiben is van ugyanis művi jelleg, a személyesen túl valami idegen, a sajáton túl valami elsajátított is. Amint azonban megkésett szépségkultusza, irodalmi ihletettségben fogant versei, novellái sem feltétlenül őszintétlenek. A saját élmény mellett ugyanakkor, látni kell, legalább akkora szereppel bír az olvasmányélmény, az idegen költői világokkal való azonosulás is. Mindent egybevetve, a korai novellák inkább páratlan rezonanciakészségről árulkodnak, semmint kérlelhetetlen művészi erőről. A fokozatosan kibontakozó esszéista alkata már itt megmutatkozik. Ami a fiatal szépírónál egyéni ihletettség, az az esszéistánál személyes kötöttség a témához. Az olvasmányélmény felfűtése azonban a személyes ihletettséggel mind megerőltetőbb számára. „A művész exaltációban dolgozik (...) Ezt az állapotot akarja rögzíteni (...) Pathosz kell és mesterkéltség és minden erőm összedobálása, hogy meg tudjam éreztetni”7 - írja alig húszévesen. Panaszkodik, hogy a szükséges lelkesültség, pátosz, ahogy ő nevezi, és amit a művészi alkotás feltételének érez, mindinkább cserbenhagyja, nem győzi szusszal, árulja el egy naplóbejegyzésében: „Elkezdtem írni a Merlin és Viviánát; de nem ment; hiába, a teljes pátoszt nem bírom már tüdővel.”8 A pátosz elhalványulásával hallgat el a novellista és kér szót az esszéista.4 Az esszéista szerep alighanem kárpótlásul szolgált számára a benne lakozó, önmagát versben és novellában kifejező alkotóművész kényszerből, fájdalommal feladott szerepéért. Bár korai alkotói korszaka, a zsengéktől a Kölcsey-disszertációig, korántsem releváns az életmű későbbi, akár szépirodalmi, akár tudományos eredményeihez képest, támpontokat kínál a teljes oeuvre értelmezéséhez. Számos olyan írói tulajdonságra tett szert ugyanis szellemi pubertáskori útkeresése közben, mely alapvetően határozta meg életpályáját. Ekkor alakul ki benne - minden látszólagos állhatatlansága ellenére - valamiféle állandóság, valamiféle többé-kevésbé szilárd lelki alapállás, egyfajta tabudöntögető indulat mindenfajta tudományos előítélet, elavultság, szellemi korhatagság, elmaradottság és lélekölő sivárság ellenében. Láthattuk, a tizenöt éves diák egy megkésett szépségkultusz, a századvég esztétizmusa nevében lázadt a cserkészélet és a piarista gimnázium által ráparancsolt vallásosság, keresztényi aszkézis, önmegtagadó tekintélytisztelet ellen. A húszas éveibe lépő Szerb Antalt értelemellenes indulat fűti, az eksztázis nevében lázad a logika ellen. Barabásként a neoklasszicizmust szegezi szembe az általános külső-belső értékkáosszal. Fogékonysága a szellemi szenzációk iránt ekkor alakul ki szintén, a folytonos újdonságkeresés ekkor válik alapvonásává. Haláláig ez maradt legjellemzőbb vonása szellemi magatartásának. Amíg azonban bírja tüdővel, érződik novelláin, hogy irodalmi tanulmányok árnyékában születnek. Valamiféle stílusimitációnak tűnnek. Törékeny vázukra súlyos tudásanyagot aggat. Szimbolikájuk átgondolt, talán túlságosan is. Novelláinak szereplői többségükben „egy-egy történelmi törekvés vagy emberi magatartás szimbóluma”-!.10 A valamit mondani akarás erőszakoltsága érződik rajtuk. Emellett kommentárjelleget is hordoznak azáltal, hogy tudományos elgondolást példáznak vagy valamiféle kultúrtörténeti tényt, historikumot dolgoznak fel. Ismérvük a stilizáltság, a túldíszítettség, az eszközök valamiféle túltengése - éppen filológusi ihletettsége,
