Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Rácz Vince: A csodába a hétköznapokkal! (Szerb Antal szépírói és értekező munkásságának kapcsolódási pontjai, tanulmány)
A csodába a hétköznapokkal! 61 kiterjedt szellemi arzenálja miatt a részletezéssel dolgozó atmoszférateremtés, az intellektuális asszociációk halmozása. Hangsúlyozzuk, mindez elsősorban a korai novellákra igaz. Ugyanakkor bizonyos szempontból az életének későbbi szakaszában írott novellái is azt látszanak megerősíteni, hogy inkább csak sajátos melléktermékei tudományos érdeklődésének. Általánosságban elmondhatjuk, az élmények elevensége helyett szerzőjük széles körű világirodalmi olvasottsága húzódik meg hátterükben. Novellák a műfaj határán, a tudományos apparátus, melyet mozgatnak, az esszé műfaja felé közelíti őket. A korai novelláknak ez a sutasága nem feltétlenül a szárnyát próbálgató író kezdeti buzgalmával, átmeneti kiforratlanságával magyarázható, sokkal inkább Szerb Antal sajátos szépírói alkatával, mely olvasmányélményekből táplálkozik eleven élmények helyett. Az epikus művészetére mindvégig jellemző elméleti jelleg idővel némileg háttérbe szorul, az érett Szerb Antal novellái a kezdeti sematikusságot, túlzsúfoltságot kevésbé ismerik. Jellemformálása levetkőzi korábbi gyengéit, alakjai nagyobb plaszticitást nyernek. Az első novellák közvetett líraisá- ga a későbbiekben személyes hangvétellé alakul át. Ugyanúgy, ahogy a korai tanulmányok tudományos attitűdjét a harmincas évekre felváltja az esszéista szubjektivitása. Ezzel párhuzamosan erősödik írásainak ironikus felhangja. Ez az ironikus szemlélet, illetve önszemlélet teremti meg, ha lehet mondani, legrokonszenvesebb figuráját, aki papírlétében, szinte már közhely, sokban Szerb Antal vonásait tükrözi. Kétségtelen, a novellák doktor Bátkyja, aki A Pendragon legendában is főszerepet kap, Szerb Antal önarcképének is felfogható. „Bátky az elmúlt korok szerelmese, »aki felett nyomtalanul múltak el az épeszű századok«, aki a harmincas évek Londonéban az Amadis-regényekért rajong, akit lelkesíteni tudnak »heroikus hülyeségek«. О az, akinek »ritkán tetszenek a nők, és akkor sem nagyon«, rövidlátó hunyorgásával mégis átbotorkál néhány furcsa szerelmi kalandon, de közben mindig visszavágyik igazi atmoszférájába, a British Museum vagy a Bibliotheque Nationale olvasótermébe. A kaland veszélyességére, az extázis felszabadító lángjára vágyik, de a legmámorosabb pillanatokban is cédulákat gyártó bölcsész marad, akit kékharisnya szerelme úgy használ, mint egy irodalmi kézikönyvet, aki úgy csókolja meg kedvesét, mintha egy szonett mámorát hagyná magán átviharzani. A tisztaság és a kiábrándultság, a lelkesedés és a szkepszis sajátos keveréke, aki a kamasz határtalan rajongásával sodródik furcsa kalandokba, de már józan fanyarsággal éli át ezeket a kalandokat. A szkepszis mögött mindig megcsillan valami tisztának maradt kamasz álom, és öntudata mélyén az extázis pillanataiban is mosolyog saját mámorán.”" A szépíró és az esszéista közti alapvető rokonságra utal szintén, hogy az esz- szék Szerb Antala ugyanúgy a szkepszis és a rajongás közt lebeg, mint novelláinak visszatérő hőse, a szemüveges filozopter. Egy önarckép körvonalait rajzolják meg ezek a novellák abban a vonatkozásban is, hogy hőseiket éppen az a kereső nyugtalanság hajtja, mely a Szerb Antal-i életpályának is legfőbb hajtóereje. Az a nyugtalanság, az a feszültség, mely a novellák hőseit áthatja, ugyanaz, „amely Szerbet egész életében új szellemi világtájak meghódítására ösztönözte, amely nagy tudományos müvek sorában mérte fel a magyar és európai múlt majdnem teljes iro
