Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Rácz Vince: A csodába a hétköznapokkal! (Szerb Antal szépírói és értekező munkásságának kapcsolódási pontjai, tanulmány)
58 Rácz Vince tott végre Európában, ekkor omlik össze a birodalom, a háborús évekre a forradalmak hónapjai jönnek, előbb a polgárié, majd a vörös terroré, hogy az ország elérkezzen az ellenforradalmi rend küszöbéig, mely szintén vérrel volt szegélyezett. Forrongás időszaka kívül és belül. A külső események összecsengenek a belső történésekkel. Lázadásának így állít emléket egy kései esz-széjében: „A modern irodalom saját történelmemben egy volt a lázadással, amelyen minden szellemi embernek keresztül kell mennie, a felnőttek ellen, a meglévő dolgok ellen való tiltakozással, az egyéniség életigényével. A lázadás morális, illetve amorális lázadás volt, kőtáblák összezúzása, egy új ethosz keresése. Bevallom, kissé pirulva, ebben az időben legtöbbet Mereskovszkij akkor oly divatos Leonardo da Vinci-jéből és Wilde írásaiból okultam: a renaissance elképzelése (már a »renaissance« szó is mily magával ragadó volt!), a szépség és az ókor kultusza körül alakult ki bennem az új törvény, a szépségért való élet. A szépségért élni akkor annyit jelentett, mint szembehelyezkedni minden mással, minden keresztényi és polgári értékrendszerrel. A modernség éppen ez volt a szememben: a dekadencia, a sátános velleitások, a Jenseits von Gut und Böse és a dandys fölény. Dorian Gray, ha emlékszel még rá, szegényre. Úgy éreztem, egy nagy világáramlat sodrában úszom: minden szellemi jelenség, amellyel akkoriban találkoztam, az egyéniség szabadságjogait hirdette: Babits Mihály költészete, Nietzsche filozófiája, az impresszionista festészet »meglátásai«, minden - és én is azok közé tartoztam, akikkel előre mozog a világ, mig a renyhe nyárspolgári tömeg elmarad.”4 Lázadásának első korszakában az aszkétikus életelvvel az erotikum gyönyörelvét állítja szembe, a cserkészmúltjával összeforrt tekintélytisztelettel a szabadságvágyat, az egyéniség kultuszát, a vallásossággal pedig a szépség imádatát. Lázadásának első hulláma egészen az élet kapujáig kíséri. Dekadens szépségkultusza azonban ekkor már végleg meghaladottnak számít, az volt már korábban is, de Szerb kamaszos hevületében mélyen átérzi, így nem tarthatjuk csupán öntetszelgő szerepjátéknak a részéről. Lázadását lélekből fakadó indulata tette őszintévé. О maga erre így emlékezett vissza: „Amit modernnek éreztem, a fm-de siecle világ-hangulat, éppen akkor omlott össze, amikor én átéltem. A világháború végén az igazán modem emberek már megmosolyogták az ártalmatlan esztétikai világszemléletet, a fogatlan fart pour l’art-t, a dandyzmustól undorodtak, a szubjektív filozófiát kezdte a fenomenológus iskola objektív idealizmusa eltemetni, az induvidualista hóbortokat a kollektivista hóbortok, a dekadens finomkodásokat az aktivista izommutogatás. Mindezt lassankint én is beláttam. Ma már tudom, hogy ami akkor véget ért, csakugyan nagy és nevezetes stílusegység volt. Nietzsche és Rilke, Ady és Van Gogh, Rodin és Reinhardt csodálatos kora, a XIX. század emberének színjátszó káprázatos alkonyata. Tudom, hogy amit én modernnek éltem át, csak igen kicsi része volt a kor szellemi színképének - de 1920-ban, 21-ben ezt a keveset is szégyelltem, már ahogy az ember fiatalkorában szégyellni szokta kinőtt rajongásait. Abbahagytam a művészet- történeti stúdiumaimat is (azután vagy tizenöt évig rá se néztem festményekre), abbahagytam a klasszika-filológiát az egyetemen.”5 Második Sturm und Drang-korsza-
