Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - Csordás János: Fellángolás (novella)
37 Csordás János Fellángolás Szerelem! Sokszor volt szerelmes futólag, ez a mostani érzés azonban más, mélyrehatóbb, bódítóbb, egyfelől zuhatagként omlik rá, égeti, mint a delelő nap, beborítja, nem hagyja békén, mélyről fakad, másfelől kiegyensúlyozottságot biztosít, habár akként érzi, lebeg a talaj szint felett legalább fél méterrel, vagy szárnyal, mint a madár; a lány neve Ružena, vékony, karcsú, energikus mozgású, mosolygós teremtés, hullámos sötétbarna haja a vállára omlik, hasonló a képzeletbeli lányhoz, akit megálmodik magának, iskolából jövet látja meg őt, elébe toppan, az ámulattól nem akar hinni a szemének, hihetetlen, hogy az általa megálmodott teremtmény életre kel, létezik, kedves arca elragadó, mosolygós szeme megbüvöli, alkata, energikus mozgása vonzó, azonnal beleszeret. A lány „észreveszi”, mosolyogva néz rá, a mosoly jelentéssel bír, olvadozik tőle, akár a befagyott Rimán a jég február havában, ám a felismerés hevében leblokkol, aznap otthon csak ül, bámulja a csupasz falat, nem lát, nem hall, nem eszik, nem iszik, legbennső lénye fölbolydul, vadul kavarog, hevesen dobogó szívvel szövi a terveket, boncolgatja, miként kellene megismerkednie vele. Bonyolult dolog, meg kell adni a módját, ott még nem tart, hogy elébe áll, megszólítja, ez lenne a legegyszerűbb, leggyorsabb megoldás, be kell tartania az illemszabályokat, ilyeténképpen diktálja a kor szelleme és a szülői neveltetés, fontosnak tartja a modort, nem lehet tolakodó vagy neveletlen, még konzervatív, előfordulhat, hogy az utcán leszólított lány nem áll szóba idegennel, helytelennek tartja ezt az ismerkedési formát. Mindenképp meg kell találni a megfelelő és helyénvaló módot elkerülve a kínos leégést, bosszantja, hogy nem elegyedik rögvest szóba vele, talán várta, szólítsa meg őt. Barátai ravasz cselekkel hálózzák be a kiszemelt lányokat, jómaga szeretne a saját elképzelései szerint eljárni, nem óhajt mások hibájába esni, neveletlennek mutatkozni, biztosra akar menni, bízik a véletlenben, nála ez jön be, a hosszadalmas töprengés, cselszövés ellenben megöli a tettet, tapasztalhatja. A találkozás helyszínéből megítélve Ružena feltételezhetően a híd előtti lakótömbben lakik, elbiciklizhet arra, hátha meglátja, reggelente ki kell fürkésznie, milyen útvonalon jár az iskolába, melyik az az iskola. Tervet készít, aprólékosan elgondolja a mozzanatokat, lázban ég estig, nem találja a helyét, a vágyakozás hajtja, ücsörög a diófa árnyékában, mászkál, rugdossa a zsombékokat, végül gondol egyet, az anyjának azt mondja, megy ki levegőzni egy órácskára, felpattan a bicajára,
