Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - Grendel Lajos: „...életem egyik legszebb kalandja” (Bevezető sorok a legújabb kori magyar irodalomtörténethez)
12 Grendel Lajos re nyilvánvaló. Magyar irodalomtörténetében nyolcvan évvel ezelőtt Szerb Antal a korszakhatárt korábbra tette. Hogy a modernizmus korszaka mikor zárult le, a nyolcvanas években-e, esetleg korábban, vagy esetleg nem zárult le, ma még nehéz eldönteni. Annyi világosan látható, hogy a magyar lírában és a prózában a hetvenes és a nyolcvanas években végbe ment egy jelentős paradigmaváltás. Talán új korszak kezdődött a magyar irodalomban, de ez sem állítható teljes bizonyossággal. Éppen ezért ennek az új korszaknak a fejleményeivel, főbb műveivel és jelentős alkotóival könyvemben nem kívántam foglalkozni. Az is bizonyosan állítható, hogy az irodalomtörténeti korszakhatárok a mi irodalmunkban sem esnek egybe a történelmiekkel. Sem 1918-19, sem 1945, sem 1956, sem 1989 a magyar irodalom alakulástörténetében nem tekinthető korszakfordulónak. Más szóval, az irodalom alakulástörténete öntörvényübb volt a múlt században, mint gondolnánk, s ha nem is teljesen, de intakt tudott maradni a totalitárius ideológiák befolyásától. (Itt, persze nem a mindenkori és kinevezett hivatalos írókról beszélek.) Könyvemben figyelembe vettem azt is, hogy a 19. század végén akadtak Magyarországon írók, akik megpróbáltak másképpen írni, mint Jókai, Mikszáth, Gárdonyi vagy Herczeg. Ezek a premodernek új, individualista, esetenként urbánus látásmódot és egy olyan új beszédmódot próbáltak irodalmunkban meghonosítani, amit főként az orosz és a francia irodalomból lestek el. Nem hagytak nagy életműveket az utókorra, sosem voltak népszerűek, nyersebben mondva, alig-aiig olvasta őket a közönség, s a kritika sem bánt velük mindig kesztyűs kézzel. Az utókor mégis időről időre rácsodálkozik egy-egy müvükre, aztán az első szenzáció elmúltával megint megfeledkezik róluk. Ki nem teljesedett vagy töredékben maradt életművük mégsem jelentéktelen fejezete irodalmunk történetének. Novellákat írtak, s talán ez volt a vesztük; mert ezt a műfajt a nagyközönség nálunk rangján alul kezeli. Pedig ennek a lebecsült műfajnak sok szép lapja éppen a századvég félig elfeledett íróinak a keze alól került ki, köztük remekművek is. Ők voltak az első igazi modernek a magyar irodalomban. Ezért kezdem az ő munkásságuk áttekintésével ezt a könyvet, anélkül, hogy kétségbe vonnám Ady fellépésének és a Nyugat elindításának valóban korszakos jelentőségét, amelyet hamarosan a modernizmus második hulláma, az avantgárd követett. Mint említettem, a modernizmus korszakának végét ennél jóval nehezebb kijelölni. Az bizonyos, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években, előbb a lírában s nemsokára a prózában is, olyan szemléleti és poétikai átrendeződés kezdődött irodalmunkban, amelyet akár korszakváltásnak is tekinthetünk; hogy mennyire gyökeresnek, azt majd a közeljövő alakulási irányai mutatják meg. Látnivaló azonban, hogy napjaink lírai beszédmódját Tandori Dezső, Petri György, Oravecz Imre, majd Parti Nagy Lajos és Kukorelly Endre paradigmaváltó költészete elemi erővel határozza meg, miközben a nyugatos-újholdas és a népi paradigma követői (a mai tradicionalisták) közül is nem kevés költő beszédmódján is rajta van a korszakváltás lenyomata. A prózában a paradigmaváltást Nádas Péter Emlékiratok könyve című regényéhez és Esterházy Péter Bevezetés a szépiroda
