Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - Gál Sándor: Az egy és az egész IV. rész Kincses Komárom (1)
Az egy és az egész (1) 21 Emlékezetem szerint ezt a módszert a második osztály végén - okát nem tudom - megszüntették. Arról is meg kell emlékeznem, hogy ebben a szakiskolában a kötelező tantárgyak mellett gazdag kulturális tevékenység is zajlott. Erről részben már szóltam korábban az A Szövetség című kötetemben is, s ha most esetleg az ismétlés ódiuma vetül rám, azt sem tartom valami nagy bajnak, hiszen ez is része annak az egésznek, ami komáromi éveim csodáját adta, vagy hozta el akkor. Ezt a változatosnak és színesnek mondható tevékenységet az Arany János Önképző Kör fogta össze. Ennek lényegében két jelentősebb áramlata volt. Az egyik - amolyan szakmai kiegészítésként - különböző előadások szervezése és megtartása jelentette. Például a lóversenyzés története, ami tananyagként ugye nem szerepelt, de valahogy mégis csak hozzá tartozott a lótenyésztéshez. A másik áramlathoz pedig értelemszerűen a konkrét kulturális tevékenység kapcsolódott. Például, amikor a technikumba kerültem, az iskola népi tánccsoportja már országos rendezvényeken szerepelt. De volt egy harminctagú zenekarunk is, továbbá esztrád- csoport, de rendszeresen szerveztek-rendeztek irodalmi esteket, szavalóversenyeket is, s hát az iskola diákjai rendszeresen látogatták a MATESZ előadásait Komáromban. Arról is szót kell ejtenem, hogy abban az időben a technikum diákállománya eléggé „vegyes” volt. Akadt a felsőbb osztályokban több meglett, „bajuszos” fiatalember, a háború, s az azt követő idők „megkésettjei.” (Mellesleg: magam is e megkésettek közé tartoztam.) Túl ezen más jellegzetessége is volt még akkor ennek az intézetnek. Mégpedig az, hogy az egyes osztályokban alig volt pár leány. Tételesen a mi osztályunkban hat leány volt, de a párhuzamos „növényeseknél” csak kettő vagy három. Később ez az arány gyökeresen megváltozott, s amikor végzős voltam, már az első és második osztályban az arány több esetben megfordult, mégpedig a lányok javára. Meg - tegyem hozzá - a mi javunkra. Bővült a választék, a választási lehetőség. Nekem kezdetben ezek a „csitrik” akkor még igencsak kislányoknak tűntek, hiszen akit fiatal hadiözvegyek tanítottak a szerelemre, attól a diákromantika, a diákszerelem ábrándvilága igen távol esett. Az én ez irányú, köznapi tapasztalataim vaskosabbak és egyszerűbbek voltak. Más volt az idejük, és a törvényük is más volt. Nem csoda hát, ha e tizenéves kislányokat szinte nem is vettem asszonyszámba. Persze később - ez a „később”: pár hónapot jelent -, vélekedésem megváltozott velük kapcsolatban. De erről még alább szót ejtek, mert ez is fontos része komáromi éveimnek, s így kihagyhatatlan. Folytatom az iskolával. Az első és legdöntőbb emlékem és élményem, ami máig hatóan bennem él, az az, hogy megszűnt az a másodrangúsági érzés, amely a szlovák iskolában - de még Ipolybélen is - folyamatosan megkülönböztetett osztálytársaimtól. Itt az anyanyelv által valahányan egyenrangúak voltunk. Esélyeinket, lehetőségeinket ez
