Irodalmi Szemle, 2010

2010/12 - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (7) (Napló)

Gyöngyök és göröngyök (7)

81

Lenin nem hagyta el az emberiséget, „egyetlenegy nagy családját”, hanem újra és újra üzen, hogy velünk van - akár Krisztus - az idők végezetéig, azon hívek, a proletariátus azon Szentegyháza által, amely sohasem hagyja kialudni prométheuszi tüzét, tudniillik ő, Lenin lopta el az égből a tüzet, s adta ajándékba az emberiségnek. Igen, velünk van a világ végezetéig - Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog -, a kunyhók és ebédlőszobák ikonjai közt új ikonként, a lelkekben, ahol tüzes oszlopként világít örökké, s a Kremlben, a skarlát szobában, ahol Istenként fekszik a vörös selymen, s a világ legnagyobb erőforrásaként tündöklő koponyája felett orosz anyák sírnak, mint réges-rég az asszonyok a Krisztus-test előtt.

Lám-lám, így - a mindenkori bértollnokok, hamis bárdok és farizeus írástudók hajmeresztő hülyeségei által - istenülnek meg s emeltetnek égig hamis próféták és világraszóló hazugságok, mintegy az emberi gyarlóság, gátlástalanság és istentelenség részeként. Ha nem hinnék abban, hogy a történelemnek kezdete, iránya és célja van, az ilyen és hasonló „történések” miatt - Pilinszky Jánossal szólva - számomra minden öröm riasztó sivatag maradna, s morális és filozófiai kötelességemnek érezném az öngyilkosságot.

Marx szerint a kapitalizmusról a szocializmusra történő áttérés csak az iparilag fejlett országokban következhet be, de - azon túl, hogy Marx is végzetesen tévedett - az új, Vörös Istent és vérengző ripacsait ez cseppet sem érdekelte: elmaradott agrárbirodalmában akart fából vaskarikát készíteni, véres eszközökkel, amely mindvégig, a végső bukásig véres, életellenes maradt. S főszereplőivel - Lenin, Sztálin, Ceausescu, Rákosi, Honecker és mások - az történt-történik, mint a bibliai Nabukodonozorral: fejének látásai megháboríták őt, s megálmodá hiúságának állóképét, melynek ábrázata rettenetes vala, népek lebomlására és imádatára. Mindezek miatt pedig hét ideig tartó baromi oktalanságra vettetett az emberek világából, hogy a mezei barmokkal legyen lakozása, és füvet egyen, mint az ökrök, mígnem szőre megnő, mint a saskeselyű tolla.

„A marxizmus elméleti csődje száz év alatt bekövetkezett - írta Márai Sándor 1958-ban. - De a marxista immanens vallás papjai ma is forgatják az imamalmokat... és ha egy vallás papjai között elszaporodnak a hamis papok, nemcsak a papok emberi minőségét kell megvizsgálni, hanem a dogmát is.”

Mindezt - a szórakoztatáson túl - okulásként vetem papírra, mert egyrészt a mindenkori despoták és diktátorok ma is elvárják, hogy megénekeljék, megfessék, szoborba öntsék őket - emlékezzünk, nem is olyan régen szlovák „demokraták” is szobrokat kaptak -, s tudjuk, mindennek mi a folytatása. Másrészt jómagam az ezredévek mélyén egy megfoghatatlan és elgondolhatatlan Lelket érzek és remélek, Valakit, aki mellé odarendeltetett az ember, hogy általa és vele éljen. És amikor nincs így, amikor az emberi nem elveszti közös emlékezetét, a romlott „bölcselet”, a szívek züllöttsége, a hazugság és az ostobaság szövedéke borít ólomburát a világra, s ekkor felüti fejét a Bűn, mintegy megistenül: ő az éjszaka, a történelmi kataklizmák Istene.