Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (7) (Napló)
Gyöngyök és göröngyök (7) 79 Tudjuk, mi követte ezt a „hirtelen kitörő imperiális totalitást”, az itt „nincs többé magyar elemnek mit keresnie” kijelentéseket: a deportálások, a kitelepítések, az iskolák bezárása, a magyar szó betiltása, a reszlovakizáció, egyszóval a fizikai, szellemi és lelki terror, melyet a szlovákiai magyarság mindmáig nem hevert ki. Miért van olyan érzése az embernek: valakik csak az alkalomra várnak, hogy mint a saskeselyűk, lecsapjanak?! Hogy megvalósítsák a minden tragédia és embertelenség okát, a nemzetállamot egy multinacionális és multikulturális országban. * * * „Visszatartott lélegzettel élni: a szervezet nem bírhatja ki soká. Ki lesz a felelős az ezzel okozott pszichikai, fizikai és biológiai károsodásért?” - kérdezte ugyancsak Fábry Zoltán 1945 októberében. Ma, 2010 májusában - ha más feltételek és politikai körülmények között is - szinte ugyanezt kérdezhetjük mi is: ki a felelős, ki lesz a felelős a szlovákiai magyarság tudatos megfélemlítéséért, a „lelki biztonságunk” újbóli elrablásáért, hiszen még az 1945-49 közötti üldözések is - Tóth Lászlóval szólva - „máig lezáratlanok, máig feloldatlanok: a csehszlovákiai (azóta szlovákiai - KF) magyar lét számos ma is meglévő, kínzó nyavalyájának, gondjának-bajának gyökerei ezekbe az esztendőkbe nyúlnak vissza”. 1945. 2010. Mintha állna az idő! * * * Krisztus előtt 40 körül, miután Julius Caesar véget vetett a politikai demokráciának, Róma az lett, amire az „istenek” szánták: ragadozó vadállat, elvetemült fosztogató gépezet, mely az egész földkerekségről beléje özönlő javakat eszelős orgiákban és tomboló fényűzésben tékozolta el. Teljhatalommal és nagy vagyonnal rendelkező „despoták” kis csapata kormányozta Rómát, és az éhező, lusta, rongyos „proletárcsőcseléket” kenyérrel és cirkusszal elégítette ki. A római császárok kegyetlenkedésekkel, méregpoharakkal, vérontással „szórakoztak”, majd istenekké emelték magukat, s végül egymást gyilkolták le. Röpke kétezer év elteltével mindez kísértetiesen megismétlődött, amikor is eljött közénk a vörös cár, az új, Vörös Isten, Vlagyimir Iljics Lenin, akinek homloka ráncaiban tündökölt az emberiség, s megszüntette - mint a világ teremtése előtt Isten - a káoszt, új világot teremtve; s amiként kétezer évvel előtte Krisztus, ő is új időszámítást indukált: Lenin előtt, Lenin után, azaz 1917 előtt, 1917 után. Mindez Rómáról, azaz a mindenkori „isteneket” dicsőítő írástudókról jut eszembe. Őrzök egy ántivilágban megjelent antológiát, a Világirodalom Gyöngyszemei (!!!) sorozatban látott napvilágot, és a címe: Lenin él. E pazar gyűjteményből az alábbiakban idézőjelek nélkül, „esszészerüen” mutatok be felettébb mulattató, egyszerre komikus és tragikus szemelvényeket. A veretes remekművekből megtudjuk, hogy Lenin - akinek már a neve is az isteni nagyság bizonyossága, hiszen ha Jézus annyit tesz magyarul, hogy Isten szabadítás, a Krisztus meg Felken
