Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (7) (Napló)
78 Kulcsár Ferenc * * * Létezésem a feladatom és müvem. * * * Erdőd tiszta ösvényein, öröklétben sétálok, Istenem. S mint a cédrus, emlékezem. * * * A soha meg nem írt verseim mélyén vagyok. Mindenem sötét. És ragyog. * * * Inkább a soha, mintsem a vályú otthona. Inkább a semmi. Jobb nekem soha semminek lenni, mint moslékot enni. * * * Fábry Zoltán nem volt sem író, sem esszéista, sem publicista, sem kritikus, sem irodalomtörténész, tehát semmilyen műfajba nem sorolható, így életműve torzó maradt. Torzó maradt volna, ha nem teremti meg a többletet: azt a morális fenomént, aki nem alkuszik, azt a vádlottat, aki megszólal, elítélve minden ostoba és gyilkos diktatúrát, elsősorban a fasizmust, de pontosabb, ha fasizmusokat mondok, beleértve tehát a sztálinizmust, bolsevizmust, vagy az 1945-ben kitörő szlovák „imperiális totalitást.” Amikor egy Jozef Soltész nevű kommunista (fasiszta) gazember, a szlovák parlament képviselője 1945. október 9-én egy kassai manifesztáción ezt hörgi: „Ezen a földön, mely évszázadok óta a miénk, nincs többé magyar elemnek mit keresnie, hogy befejezhessük egyedülálló históriai győzelmünket”, Fábry Zoltán a noteszébe ezt jegyzi fel: „Jól figyeljük meg a fokozást: néhány hónappal előbb csak a fasiszta magyarokról volt szó, most már a »magyar elem« a szálka. Tehát a magyaroknak még az emlékét is ki kell irtani, mint a fertőző bacilusnak.” Aztán hozzáfűzi ezt a 65 év után is félelmetesen időszerű szavakat: „Egy államban a kisebbség csak ott zavaró momentum, ahol zavart lehet kelteni vele, ahol vizet zavar, ahol kisded játékok kocsmai hősködést inszcenálnak: ki a legény a csárdában. Igazi demokráciában a kisebbség léte sosem okozhat zavart. A kisebbség: tükör. A többség csalhatatlan tükre. Aki fél beletekinteni a tükörbe, annak vaj van a fején, az mindenért a tükröt okolja, és az kell, hogy a végén összetörje a tükröt. Aki azonban összetörni kénytelen a tükröt, és kidobni: ott rábizonyíthatóbb, indulatosabb a vétek, és ezért megbocsáthatatlanabb. A szlovákság egyszerűen nem akarja a próbát. Fél tőle, fél önmagától: lelki ürességétől, emberi gesztusra való képtelenségétől, kapcabetyárkodó politikájától, patalogikus tekintetnélküliségétől. Ezt a hirtelen kitörő imperiális totalitást, annak egész nyomorúságos kicsinyességét másképpen nem lehet jóvátenni és elhallgattatni, mint az áldozat negligálásával, létének tagadásával, egyszerű kiküszöbölésével.”
