Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Csáky Károly: Czobor László (1850-1942)
68 Csáky Károly mondva azt is, hogy amikor ide került, csak három kilométer kiépített utat talált, annyira elmaradott volt ez a táj. ,, Vasútja nem volt, és a nép csenevész szilván kívül e- gyéb gyümölcsfával nem rendlekezett. Elhagyatott vidék képét mutatta a járás, népe is kultúrálatlan, szegény volt; falujából csak aratáskor mozdult ki, akkor is munkába állt a vármegye bővebben termő déli vidékén, hogy verejtékes munkájával ott a télire való kenyerét megkeresse. ” (1927:47) Azt is elmondja viszont kritikusan, h- ogy amikor a vasútépítéshez akartak fogni, „A tájékozatlanság és rosszakarat, amit a közönség ebben tanúsított, valóban elszomorító volt. Az egyik a fuvarját féltette tőle, némelyek a vasút füstjétől féltették a termésüket... ”. Ám, mint a továbbiakban Írja, még Majthényifőispán is ellenezte a vasút építését: „ a szocialisták országújának stigmatizálta azt, és féltette tőlük a vármegye nyugalmát”. (1927:48) Szeretett városáról, Selmecbányáról is sokat olvashatunk könyvében. A főiskolával kapcsolatos véleményét már idéztük a fentiekben. A Selmecbánya el- magyarosodása című írásában érdekes és tanulságos, ugyanakkor egymásnak ellentmondó részletekkel is találkozhatunk. Czobor feltételezhető szlovák (Czibulya) származása ellenére is szívesen és gyakran bizonygatja, hogy Selmecbánya magyar mivoltához nem fér kétség. Pedig az általa írt sorok nem erre engednek következtetni. „Selmecbánya - olassuk egy helyütt - újabban a felvidék legmagyarabb városa lett. Mikor én 1860-ban kisdiáknak Selmecre kerültem, ott talán csak három család vallotta magát magyarnak. A gimnáziumban parallel magyarul és németül tanítottak. És mégis bámulatos volt az a hódítás és haladás, mit a magyar érzés a selmeci polgárok körében tett. ”(1927:79) Olyan ez, mintha a dél-szlovákiai magyar városok elszlovákosodásáról áradozna ma valaki. Egy másik munkájában - Selmec hatvan év előtt — elmondja, hogy az 1860-as években Selmecen a magyar szó még idegen volt. S ahogy írásában olvassuk: „Az uritársaságban német szó járta akkor. Engem is német szóra adtak fel Selmecre iskolába. Tótul az utca népe beszélt, meg a diákság - játékai közben. Aki közénk diáknak felkerült, tótul, németül rendre jólmegtanult. A polgárság németül beszélt, de - magyar ruhát viselt. Kachelmann, Pankaldy, Podhragyay, Schiller és sokan mások, most is előttem állanak rámáscsizmás, atillás viseletűkben. Mert a polgárság magyar hazafisága példás volt már akkor is. ”(1927:81) Az akadémia kapcsán elmondottakból is megszívlelendő következtetéseket vonhatunk le, ám a lényegről, a tényekről sosem szabad megfeledkeznünk: „Az akadémia tanítási nyelve akkor még a német volt, hiszen a magyar könyvek egy része még a hetvenes évek közepén is hiányzott. Jegyzetekből és német tankönyvekből tanult az ifjúság. Tanáraink nagyrésze idegenből szakadt mihozzánk; jórészük aoznban - szolgáljon dicséretükre! - később teljesen hozzásimult az uj érához. ” (1927:81-82) Dicséri Czobor a selmeci polgárságot is. Mint írja: „A polgárság zömét a kereskedők és iparosok alkották akkor is. Számuk tekintélyes volt. Ez a nagy szám azt mutatja, hogy jól ment a dolguk. Ezt egyébként ki is érdemelték, mert üzleti berendezésük általában szolid és reális volt. - A honorácior-osztály zöme a bevándorolt