Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - Pomogáts Béla: A nyelvvédelem kérdéséhez - Stratégiai és taktikai megfontolások
A nyelvvédelem kérdéséhez 15 alakításában. Az ország gazdasági, pénzügyi, belpolitikai és diplomáciai meggyengülése általánosságban viszont csökkentette a megegyezés készségét és felbátorította a térségben (mindig is meglévő) magyarellenes indulatokat és szándékokat. A másfél évtizede megkötött úgynevezett „alapszerződések” idején Magyarország még jóval erősebb pozícióban volt (talán erre támaszkodva lehetett volna bőviteni az alapszerződésben garantált kisebbségi jogok körét), azóta ez a pozíció meggyengült, következésképp éppen a pozsonyi kormány kedvező lehetőséget lát a kisebbségi közösségek jogainak korlátozására, és azzal sem törődik különösebben, hogy megsérti az alapszerződések előirásait, mindenekelőtt pedig ezeknek a megbékélés stratégiáját előtérbe helyező szellemét. Sőt, figyelmen kívül hagyja a kisebbségi jogok Európai Chartájának előirásait és az Európai Unió korábbi ajánlásait, amelyeknek tiszteletben tartására még az uniós felvétel előtt mégis csak ügyelt. A kisebbségi magyar közösségek számára nincs veszélyesebb tényező, mint egy gyenge (vagy gyengének látszó) Magyarország és magyar külpolitika, és persze a maga vadonatúj nemzeti szuverenitásának bűvöletében élő szlovák kormánypolitika. Magyarország ezeréves történelme során mindig megélt pusztító vereségeket: a tatárjárás, a török hódítás, a vereséggel végződő Rákóczi Ferenc-féle függetlenségi háború, az ugyancsak kudarccal járó 1848-1849-es szabadságharc idején, az első és a második világháború után, vagy éppen az 1956-os forradalom eltiprásakor. Ezekből a vereségekből azonban mindig fel tudott emelkedni, és magára tudott találni, hiszen a tatár pusztítást az ország újjáépítése és a közép-európai magyar nagyhatalom felemelkedése követte, Mohács után (nagyrészt a reformáció és az ellenreformáció műhelyeiben) újjászületett a nemzeti kultúra és identitás, a Rákóczi-féle szabadságharc veresége után megkezdődött az ország újjászervezése, újjáépítése (ekkor született meg a magyar barokk), az 1849-es vereséget a magyar kultúra (mindenekelőtt a magyar irodalom: Arany János, Jókai Mór, Eötvös József, Kemény Zsigmond munkásságának) kibontakozása követte, az első világháború után, Trianon ellenére is, megerősödött a szellemi élet (ekkor következtek Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László, Bartók Béla, Kodály Zoltán és persze Kós Károly, Reményik Sándor, Mécs László és Fábry Zoltán évtizedei), a vesztes második világháború után is adatott három termékeny esztendő (amit azután a kommunista hatalomátvétel kártékony kibontakozása követett), és az ötvenhatos vereséget is a szellemi emelkedés enyhitette (az új magyar irodalom, a magyar zene, az új festészet, a magyar filmművészet újabb nagy korszaka, hogy csupán néhány nevet említsek: Nagy László, Juhász Ferenc, Mészöly Miklós, Mándy Iván, Örkény István, Kurtág György, Kondor Béla, Jancsó Miklós és a többiek munkássága). Nagyon bízom abban, hogy a mostanában tapasztalt gazdasági, politikai, morális válságból is lesz kibontakozás, és egy erős, magabiztos ország vissza tudja utasítani (nemzetközi téren és eszközökkel is) a kisebbségi magyar közösségek (vagyis az egész nemzet) ellen irányuló támadásokat.
