Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Tóth Elemér: Emlékképek Szőke Józsefről
58 Tóth Elemér berszeretet, úgyhogy azonnal szót értettél mindenkivel, mindenki megnyílt előtted, amit az író gyümölcsöztethetett volna. Gondolom, ez is volt a szándékod! Csakhogy... Csakhogy közbeszólt a politika: a Csemadok, a főtitkárság. Aztán a prágai tavasz eltiprása után sorra eltiportak bennünket is; főként azokat, akik akartak valamit tenni elárvult nemzeti közösségünkért. Kizártak hát mindenből, és teljes közéleti, publikálási tilalommal büntettek. Hogy még jobban megalázzanak, a Csemadok KB könyvtárába, levéltárába száműztek. A szervezet főtitkárából — semmi emberkék kifutófiújává degradáltak. A tehetséget persze ideig-óráig sikerülhet ugyan félreállítani, lebénítani, véglegesen megtörni, megroppantani azonban lehetetlen. Ismerted ugyanis a mondást: „Nem minden baj jön ártalomra!” Hát hangyaszorgalommal, egyszemélyes intézményként munkához láttál, és a „számkivetettség” évei alatt megalkottad A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája /--IV köteteit, felbecsülhetetlen értéket hagyva vele az utókorra. Aztán fokozatosan a mesélőkedved is visszatért. Bizonyítja ezt A síró hóember, A napraforgóvá változott leány és A hencegő nyúl úgyszintén. Csak a „ nagyregény ” nem íródott meg, pedig mind a tudásod, mind a tehetséged megvolt hozzá. Találgatom: mintha a félreállítás évei kiölték volna belőled a becsvágyat... * * * UTÓSZÓFÉLE Amíg Pozsonyban éltél, hetente legalább egyszer összejöttünk: Duba Gyula, Török Elemér, te és jómagam. S miközben elkortyolgattunk egy-két pohár bort, versekről, könyvekről, irodalomról, politikáról beszélgettünk; s mi, Dubával somolyogva vártuk, hogy mikor akasztjátok össze a bajszotokat Törökkel holmi semmiség fölött, késhegyre menően védve az igazatokat. Aztán elváltunk, de még jóformán be se csuktam magam mögött az ajtót, amikor már csengett a telefon. Török hívott: „Az az érzésem — magyarázta -, hogy egy kissé kemény voltam Jóskához. Kérlek, hozz össze egy találkozót, hogy megkövethessem. "Alighogy letettem a kagylót, a szerkentyű újfent csörögni kezdett. Igen. Te hívtál. „Kérlek - mondtad - hozz össze egy találkozót, mert úgy érzem, megbántottam Törököt. Szeretnék tőle elnézést kérni. ” És így ment ez körbe-közbe... — A „magyarnak” nem az „internacionalista” az ellenfele, hanem a „rossz magyar” - szavalta Török legközelebb Illyés Gyulát idézve.- Már megint tűzbe jöttél, mint a pap szamara a katonazenétől! -jegyezted meg, és abban a pillanatban ismét a tetőn volt a tűz, így aztán újra össze kellett jönnünk... Később Török felköltözött az egek városába, te lementéi Vajkára, noha jól tudtad, „öregfát nem lehet átültetni", de mégis vállaltad a gyerekek kedvéért. Most a- zonban már alighanem Törökkel ücsörögtök valamelyik égi borozóban, és vártok bennünket: engemet, Dubát és mind a régi társakat, hogy újfent koccinthassunk egymás egészségére, amiképpen itt a földön...
