Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Fried István: Széchenyi István emlékezete... (tanulmány)
38 Fried István gyűlések pártviszályai, akár 1848/49 testvérharcai. Mindezek Széchenyi tevékenykedésétől, amelyek az országos, olykor vitáktól sem mentes békét, a közös alkotó munkát feltételezik, idegenek. A visszatérés Széchényinek könyveiben, újságcikkeiben kifejtett eszméihez lenne az a gondolati alap, amelyre építeni lehet. Széchenyi mellett az országos imává emelkedett Vörösmarty-vers, a Szózat - mint ismeretes - a magyart inti és szólítja meg, s ez az akkori általános vélekedés szerint a magyar anyanyelvűt jelenti, legalábbis azt, aki Magyarországot hazájának ismeri el. Márpedig részint a reformkor nyelvharcaiban, részint 1848/49-ben a hazafogalomnak egyéb, nemcsak a nyelvi kizárólagossághoz fűződő változatai éltek a „nemzetiségi” vezetők többségének körében, s e változatok akkor mind a szépirodalomban, mind a publicisztikában megjelentek. Csakhogy, egy másik nézőpontból szemlélve a Szózat némileg leegyszerűsítő olvasatával szemben, nem pusztán az első és az utolsó két szakaszra hagyatkozva, olyan elemei és gondolatai is figyelembe veendők, amelyek Széchényinek több ízben kifejtett téziseivel rokoníthatók (bizonyos mértékig). Széchenyi felfogásában a szó időnként elválhat az érzéstől, önmagában a magyarul szólás még nem hazaszeretet, a „hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi”. Minden népnek joga van arra, hogy az ideálnép magasságába emelkedjék, ezáltal „olvasztói felsőbbség”-re tegyen szert. Magyarországnak - Széchenyi szerint - mind politikai, mind gazdasági javára tekintettel valamennyi itt lakó népre szüksége van, miként az összefogásra, a meghasonlás elkerülésére is. A Szózatban természetesen igen hangsúlyos helyen találhatjuk a magyar hazáról szóló mondatot, de ugyancsak hangsúlyos helyen olvashatunk a népek hazájáról, azaz a nagyvilágról is. A magyar haza része a népek hazájának, a nemzet s az embermilliók (a Vörösmarty-epigramma emlegette emberiség) nem ellentétes tényezők. A Szózatban lelhető történelmi emlékezetben dereng föl a rabigát törő Hunyadi alakja, kinek személyisége szintén alkalmasnak látszik arra, hogy a közös, együtt átélt történelemről tanúskodjék. Hiszen Hunyadi János tetteit, alakját nemcsak a magyar költészet örökítette meg, hanem a balkáni folklór is, beleértve a szerb és horvát népköltészetet, s kisé távolabbról idegondolva, a Szép Ilonka Mátyás királya a szlovén, a szlovák, az ukrán, a szerb, a horvát népköltészetből, illetőleg irodalomból köszön vissza ránk. Márpedig a hazafogalomnak szerves része az így érzett- mesélt történelem, a törökellenes küzdelmek emléke hasonlóképpen része a népek történelmi tudatának. Jókai bevezető írása után külön lapon a Szózat magyar szövegét olvashatjuk, majd a költeménynek különféle nem magyar nyelvű fordításai követik: francia, o- lasz, angol, német, szlovén, vend, szerb (cirill betűvel) és végezetül, román nyelven. Akad formahív átültetés, szabadabb, átköltésszerű tolmácsolás, a francia meg az o- lasz változat prózában szólaltatja meg Vörösmarty versét. A legnevezetesebbnek tűnő személyiség a francia variáns készítője, Saint-René Taillandier (1816-1879), aki - s a franciák között ez ritkaságszámba ment, megy - meglepő módon élénken érdeklődött részben a különféle nemzetiségek kultúrája iránt, részben a magyar
