Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Fried István: Széchenyi István emlékezete... (tanulmány)
Széchenyi István emlékezete... 37 Vasárnapi Újság arculata kialakításában játszott szerepe, az 1850-es esztendőkben változó törekvése, hogy 1848/49 „eposzi” megjelenítését követőleg, amellett, az e- semények tragikusba fordulását is érzékeltesse, elsősorban ekkor szervezett novelláival, útleírásaival a „testvérharcok” kölcsönös veszteségeire hívja föl a figyelmet. Az irodalmat, az írástudókat, a népeket pedig arra intse, hogy a munkában, a közös haza építésében versenyezzenek, ne a hadi készültségben, a fegyveres összecsapásban. A reformkorban meghirdetett „szellemharcok” (Vörösmarty) az ő számára ebben az évtizedben olyan értelmezéshez jutottak, amelyek korábban Széchenyi István 1842-es és 1844-es akadémiai beszédeiben fogalmazódtak meg. A Vasárnapi Újságol ugyan Pákh Albert jegyezte főszerkesztőként, ám a jelzett évtizedben Jókai Mór főmunkatársi munkálkodása legalább oly mértékben, ha nem látványosabban, jelzi a népszerű lap irányát. Az 1861-es esztendő első számához készített melléklet feltehetőleg Jókai elgondolásai szerint készült. Széchenyi István emlékezetének van szentelve, meglehetősen paradox módon. A címlap még a kortársi szokások szerint mutatja a „legnagyobb magyar” tevékenységi területeit, az egész alakos portré alatt a reformkori munkálkodás eredményeit kisebb metszetben állítják az olvasók elé, a gőzhajózás, a Lánchíd, az Al-Duna szabályozása emlékeztet kezdeményezésekre, amelyeknek tartós hatása az ország „arculatának” korszerűsítéséhez vezetett. Ezt követi Jókai rövid, a himnikus hangvételt imitáló írása: Széchenyi feltámadása címmel, amely már tartalmazza azt a paradoxont, amelynek feloldása még az 1850-es esztendőkben lehetségesnek mutatkozott, hiszen a nemzeti/nemzetiségi kizárólagosság és öncélúság ellenében egy tágabb jelentéssel és elfogadhatósággal bíró elgondolás tette lehetővé a különféle érdekű népek összefogását a mégis közös cél, egy élhető és mindegyik itt lakó nép számára méltányossággal jellemezhető Magyar- ország megteremtése érdekében. Jellemzőnek tekinthető, beszédes az az idézet, amely egyben összefoglalása Jókai 1850-es esztendőkben megformálódott (poli- tikai/müvelődéspolitikai) gondolkodásának. Ezúttal úgy hivatkozik Széchenyire és Vörösmartyra, hogy a magyarsághoz intézett üzeneteiket mintegy a Vörösmarty- epigramma értelmében („Legszentebb vallás: a haza s emberiség”) kiterjeszti a nem magyar ajkú/nemzetiségü lakossághoz szóló beszédként: „És ha lenne olyan boldogtalan óra, a midőn elfeledkeznénk arról, hogy egy közös haza gyermekei vagyunk; ha lenne oly siralmas hely, a melyen egy haza két fia egymás vesztére törne; ha volna oly szomorú tanácsterem, a hol két párt hívei egymás ellen riadnának; ha volna oly elátkozott mező, a hol testvér testvér ellen fordítaná kardját: ott álljon köztünk Széchenyi szelleme.” Majd a továbbiakban ezt sugallja a Jókai-írás: „a meghasonlás ádáz pillanatában jusson eszünkbe ez éneket rázendíteni”. Ez az ének nem más, mint a Szózat. A terjedelmesebb idézetből kitetszik, hogy a magyar felvilágosodás első évtizedeiből ismerős visszavonás, a belső harc éppen úgy elítéltetik, mint a nyelvi nacionalizmus egymás ellen irányzott, sértő terminológiája, a megye- és ország
