Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - MARGÓ - Fónod Zoltán: „Hogyan tovább...” Húszéves a Szlovákiai Magyar írók Társasága
92 MARGÓ a vezetőség elutasította a határozatok végrehajtásában tapasztalható kivárást és tanácstalanságot, és változást eszközölt a titkári funkció betöltésében is. Az 1989 februárjában megtartott közgyűlés vitaindítója azzal a szándékkal készült, hogy a Magyar Tagozat vezetősége elmarasztalja az írószövetséget az elmúlt évek mulasztásaiért és torzulásaiért. 1989 májusában a Magyar Tagozat állást foglalt a magyar kisebbség nemzetiségi jogai biztosítása mellett, és döntés született arról is, hogy a Magyar Tagozat autonóm szervezetként kívánja magát a jövőben meghatározni és a jogait statútumban rögzíteni. 1989. november 17-én a magyar lapok főszerkesztőivel az irodalom és a nemzetiségi kérdés időszerű problémáit vitatták meg, felkérve a lapok fő- szerkesztőit, hogy támogassák a Magyar Tagozatot ezekben a kérdésekben és szüntessék meg a publikációs tilalmat a korábban „megbélyegzett” írókkal szemben. Ekkor foglalkozott a vezetőség ismét a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán létesítendő magyar nyelv- és irodalomkutatási részleg kérdésével, valamint javaslatot terjesztettünk a kormányszervek elé a nemzetiségi tudományos intézet megszervezése tárgyában is. Többszöri sürgetésre annyit sikerült elérni, hogy a Szlovák Köztársaság Kormánya határozatban kötelezte az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy 1989 december végéig hozza létre a Comenius Egyetemen a kutatási részleget. Az események a későbbiekben nemcsak a kormányt seperték el, hanem a határozatát is. Az új helyzetben azt a megoldást választottuk, hogy az egyetem rektorához, majd a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségéhez fordultunk (1990 márciusában) a részleg megalakítása ügyében. (Bár a tanszék létszámát később bővítették, a részleg létrehozásáról a tanszék vezetése „megfeledkezett”.) 1989 decemberére rendkívüli közgyűlést hívtunk össze, mely úgy döntött, hogy a Szlovák írók Szövetségének Magyar Tagozata a Csehszlovákiai Magyar írók Társaságává alakul át. A szervezet a novemberi eseményeket megelőzően, a demokrácia és a jogállamiság szellemében a nemzeti kisebbségek helyzetének megoldását sürgette. Hitvallásként fogadtuk el azt áz elvet is, hogy legyőzzük a hazugságot, „ne az erőszak, hanem az igazság és a szépség szegüljön szembe mindenfajta álnoksággal, gátlástalansággal, hatalmi önzéssel”. Annak érdekében, hogy a CSMÍT szervezeti felépítése ne csak az intézőbizottság ügye legyen, kérdőíves adatlappal fordultunk tagjainkhoz az alapvető kérdések (jogalanyiság, közgyűlés, elnevezés, tagfelvétel stb.) megoldásában. Ezeket azután az elfogadott alapszabályzatban rögzítettük. (Lásd: Tájékoztató, 1991.) Az alakuló közgyűlést 1990. január 26-án tartottuk, és az elfogadott alapszabályzatot a Szövetségi Belügyminisztériumba és a Szlovák Közársaság Belügyminisztériumába felterjesztettük, ahol azt (a később jóváhagyott) gyülekezési törvény értelmében elfogadták. Talán nem érdektelen utalni arra is, hogy a CSMÍT választmánya a kisebbségek elleni nacionalista és soviniszta támadásokkal szemben rendszeresen továbbította állásfoglalásait nemcsak az Új Szónak, hanem a szlovák sajtónak is (Kultúrny život, Literárny týždenník stb.), ahol jobbára közölték az állásfoglalásainkat. Állásfoglalásban rögzítettük véleményünket az elfogadott nyelvtörvénnyel szemben is. Leszögeztük: az elfogadott nyelvtörvény sérti az európai normákat és az első köztársaság idején alkalmazott gyakorlatot. Megállapítottuk azt is, „az a tény, hogy
