Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - MARGÓ - Fónod Zoltán: „Hogyan tovább...” Húszéves a Szlovákiai Magyar írók Társasága
MARGÓ 93 Dél-Szlovákia magyarsága az elmúlt hónapokban fegyelmezetten viselkedett, senkit sem jogosít fel arra, hogy alapvető jogait kétségbe vonja”. Említsük meg azt is, hogy az 1989. december 19-én megtartott rendkívüli közgyűlésen a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága nyilatkozatot fogadott el, melyben egyértelműen támogatta „azokat a mélyreható társadalmi változásokat, melyekre az e- gyetemi ifjúság és a diákok elleni brutális rendőri beavatkozást követően került sor. (...) Síkraszállunk az emberi és állampolgári jogok legteljesebb érvényesítéséért, a nemzeti kisebbségi jogok - beleértve a kollektív jogok biztosítását is - érvényesítéséért, a szólás-, a lelkiismereti és vallásszabadság alkotmányjogi biztosításáért”. A nyilatkozat a továbbiakban megállapítja: „Az alkotók számára meghatározó hitvallás volt az elmúlt években, hogy legyőzzék a hazugságot. Mert a hazugsággal szemben a művészet látszólag mindig csatákat is vesztett, de végsősoron mindig győzedelmes volt.” A népek, nemzetek egymásra találását is fontosnak mondja a nyilatkozat, hangsúlyozva, hogy: „ne az erőszak, hanem az erkölcs, ne a hazugság, hanem az igazság és a szépség szegüljön szembe mindenfajta álnoksággal, gátlástalansággal, hatalmi önzéssel”- olvassuk az 1990-ben kiadott Tájékoztatóban. Itt egyébként megtaláljuk a CSMÍT alapszabályzatát is, melyben többek között azt olvashatjuk, hogy „a választmány és a bizottsági tagok megbízatása két évre szól... Az egyes tisztségeket a tag legfeljebb két egymást követő választási időszakban töltheti be”. A magyar irodalom „szabad felvirágoztatásának kedvező feltételei” megteremtése mellett „lehetővé teszi, hogy irodalmi csoportosulások, tagozatok, regionális csoportok és klubok alakuljanak, és támogatja a fiatal alkotók tevékenységét” is. Ha valahol, akkor a területi, illetve regionális csoportok alakítása kérdésében mintha ma is „adósak” lennénk az irodalomnak és önmagunknak. Talán nem érdektelen említenünk ezeket a tényeket, torzulásokat, az egyéni érdekek és elfogultságok kísértéseivel szemben. A tagság érdekeit védve, teljes határozottsággal kijelenthetjük, az eltelt húsz év nem az egyéni önzést, hanem a sokrétű munka és a tartalmas szervezeti élet lehetőségeit kéri tőlünk számon. Nem a vámszedői akarunk lenni az alakuló vagy a kialakult helyzetnek, hanem az érdekek sokféleségében próbálunk eligazodni, hogy munkánk eredményes legyen. Minden önzéssel, „egyéni” túlkapással szemben - akárcsak a nyolcvanas évek végén —, ma is a megmaradás és a közösen vállalt felelősség pártján állunk, és elutasítjuk az egyéni önzés és akamokság kísértéseit. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a „hogyan tovább?” kérdésére is együtt, közösen kellene keresnünk a választ. És akkor talán eljutunk oda is, a tisztújító közgyűléseinken nem válik „rendszerré”, hogy a 118-as létszámú szervezetben néhányan (20-30 személy) választanak elnököt vagy tisztségviselőket! Más szóval, nem a „kényszer” vagy az „ügyeskedés” lesz az úr, hanem az a tisztes szándék és akarat, mely közös ügyünket, az irodalom érdekeit látja és az elvégzett munka minőségét becsüli! Most és minden időben! Karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy a „forgatókönyvek” bölcsességét keressük és tiszteljük! Jobban, mint eddig... Fonod Zoltán
