Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (3) (Napló)
90 Gál Sándor roncsokká, mint amelyben ebben a másik időben én vártam a tűzparancsot. Később az a kérdés kezdett foglalkoztatni, hogy milyen lehet a találat és a robbanás pillanata? Hogy van-e esély a túlélésre. Látva és tapasztalva a leheni csata következményeit, egyszázaléknyi esélyt sem találtam a magam - a magunk - számára... Időnként olyan érzéseim támadtak, hogy egyszerre vagyok ott, abban az 1945-ös januárban, s a mostani, 1961 -es decemberben — nézője és résztvevője a történéseknek. Együtt volt, eggyé sűrűsödött két nagyapám közös háborújának „mesevilága”, apám átlőtt csuklójának ténye, Lajos nagybátyám Don-kanyari, egymondatos összefoglalása: „Aki ott megállt, az önmaga jégszobrává változott!” Ezenközben pedig e zűrzavarban eltűnt a versekkel teleírt „barna füzetem” - kétévnyi munkám veszett el, visszahozhatatlanul... Miután Kenedy ultimátumára Hruscsov meghátrálásra kényszerült vagy felismerte egy nukleáris háború következményeit, leszerelték a kubai támaszpontot, ami által megoldódott a Karib-tengeri blokád, s megszűnt a háborúra való ok. Karácsony előtt aztán mi is kiürítettük a fegyvereket. Kikapcsoltam a fedélzeti rádiót, megszűnt a zümmögése. Kikászolódtam a parancsnoki ülésből, lehuppantam a földre, hallgattam az erdő éjszakai neszeit, s nem éreztem semmit. De lehet, hogy pontosan a semmit éreztem!
