Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (3) (Napló)
Katonásdi és a T-34-cs lakókocsi (3) 89 az állásainkat, létrehoztuk a rádióskapcsolatokat az egyes harckocsik között, egy időre döbbenetes csend borult a šumavai erdőkre, mocsaras lankákra - valami elképesztő őszi idill... S ebben a „csendben” hosszabb itt-tartózkodásra kellett berendezkednünk. A harckocsit - a lehetőségeken belül - átalakítottuk „lakókocsivá”, mert - nem lévén sátraink - a szabad ég alatt már nem volt tanácsos éjszakázni. Az egész „átalakítást” úgy kellett megoldani, hogy adott esetben a harckocsi bármikor hadra fogható legyen. Tény, hogy nem volt valami kényelmes a tankban összekuporodva aludni, de legalább eső, hó, egyéb šumavai zegemye ellen megvédett. Gond volt - pontosabban: néhány nap elmúltával az lett - a hideg koszt. Mert egy ideig a meleg étellel való ellátást valahogy nem sikerült megoldani. Itt-ott felütötte a fejét a hasmenés, elsősorban a mozgósításkor behívott tartalékosokat kínozta a betegség. Az elmúlt két évben számtalan alkalommal kellett kivonulni a terepre, nyomorúságos körülmények közé, de azokat a gyakorlatokat valahogy könnyebben, sőt könnyedebben viseltük a mostaninál. Nyomasztóvá vált a bizonytalanság és a várakozás kettőssége. Meg e kettősségben a semmittevés napi jelenléte. Ha nem volt didergető idő, kicsi, tankbeli könyvtáramhoz menekültem, Ady, József Attila, meg - Prága óta - Juhász Ferenc versei vittek el a šumavai valóságból egy más, virtuális téridőbe... De amikor reggelente, ha az ember meg akart mosdani, akkor előbb fel kellett törnie a jeget, ha kesztyű nélkül ért a harckocsi átfagyott páncéljához, ráfagytak az újbegyei s kisebesedtek, akkor bizonyos idő elmúltával már a könyvek sem jelentettek meg- vagy feloldást. A létezés elemi funkciójára redukálódtak a cselekedetek - evés, ivás, alvás, ürítés... Mintha még a szívverés is lelassult volna. Ezt a bizonytalanságot robbantotta szét az a parancs, miszerint a fegyvereket élesre kell tölteni, s a harckocsiban állandó rádiókapcsolatban kell várni a további rendelkezéseket. Állásunk „bemért lőszektorban” volt, ami azt jelentette, hogy pontos adataim voltak arról, mi van a határ túloldalán, s hogy az adott esetben a löveget a szektor melyik célpontjára irányítsam. Arról nem volt konkrét tudásom, hogy ezek a célpontok mit fednek, csak föltételeztem, hogy katonai állásokat jelölnek, esetleg kaszárnyákat, lőszerraktárakat... Ültem az acélkoporsó parancsnoki „páholyában”, hallgattam a fülhallgató monoton percegését, s közben magam előtt láttam, akárha egy filmet néztem volna, ahogy az otthoni Öregtemető takarásából megindulnak az orosz harckocsik negyvenöt januárjában Karva felé, s ahogy Klucska Fero bácsiék leheni tanyájából a német páncéltörő üteg egymás után lövi szét a támadó harckocsikat... Magam előtt láttam a felcsapódó lángokat, s még a robbanások hangjait is hallani véltem. Mindazt, ami alig tizenöt évvel korábban történt meg, s amelynek akkor - kölyökként - szemtanúja voltam. Ugyanilyen T-34-es harckocsik váltak ott pillanatok alatt acél
