Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (3) (Napló)
Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (3) 87 tünk lévő bal kanyarban letért az útról, s a lejtőn oldalára dőlt. Szerencsére a forgótorony nem szakadt le, így kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúsztuk a borulást. Aztán a szakasz másik két harckocsijának segítségével visszabillentettük lánctalpaira a harminckét tonnás masinát, rendbe hoztuk a dobféket, s ha lassan is, de visszavergődtünk Janovicére. Ilyen körülmények között a nyelvtanulásra, az olvasásra és az írásra - az irodalom „művelésére” - bizonyos fokú fatalizmusra volt az embernek szüksége. Ennek ellenére - vagy éppen ennek következtében - mégis tanultam az orosz szavakat, meg írtam és fordítottam is időnként. A „barna füzetben” ekkorra legalább ötvenhatvan versem volt „letisztázva” már... Azonban ebben az 1961-ben támadt forgatagban „belülről” igen nehéz volt eligazodni, hiszen a valós eseményekről szinte semmit sem tudtunk. Ami az újságokban megjelent, az legfeljebb a „béketábor” legyőzhetetlenségéről regélt, elmarasztalván a nyugati imperialistákat. Ennek ellenére mutatkoztak olyan jelek, amelyekből a helyzet komolyságára lehetett következtetni. Például folyamatosan lecseréltük a teljes „garderobunkat”, a „kezeslábastól” kezdve a kimenőruháig, a csizmák - púlitr — helyett magas szárú bakancsokat - kanadky - vételeztünk, új téli szerelést - pufajkákat adtak - és így tovább. Nem kellett hozzá különösebben nagy képzelőerő, hogy e változások okát az ember föl fedje. Egyértelművé vált, hogy a háborúra készítenek föl bennünket! Mert mit fedett például az olyan parancs, hogy minden riadó alkalmával a kimenőruhát kell magunkra ölteni, rá pedig a vadonatúj koromfekete kétrészes „kom- binézát”? Akkor, felesleges okoskodással, oda jutottam, hogy a hadvezetés vélekedése szerint illik majd „szép halottakként” maradni a csatamezőn. ... A kialkudott havi kimenőmön aztán vacsora után, két korty pezsgő között, megjelent előttem gyerekkorom háborúja, a karvai út mentén lángoló páncélkocsik, a bennük szénné égett katonákkal... A holnapi vagy a holnap utáni lehetőség! Igazából ez akkor érintett meg, amikor felsorakoztatták az ezredet, s felolvasták a honvédelmi miniszter napiparancsát, amely szerint tényleges szolgálatunkat bizonytalan időre meghosszabbítják... Ez a parancs félreérthetetlen volt. Ezt az a tény nyomósította, hogy nemsokára részleges mozgósítást rendeltek el a 30-as évjáratok számára, s velük egészítették ki a harckocsizó állományt háborús szintre. Az én szakaszomba történetesen Ostrava környéki bányászok kerültek, komoly, sörpocakos családapák, akiknek gond volt magukat bepréselni a T-34-esek nyílásain... Hogy ezek a tények és események milyen horderejűek voltak, azt az is bizonyítja, hogy a hadsereg különleges egysége - rendőri különítménye - érkezett a
