Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (3) (Napló)
86 Gál Sándor Nem részletezem. A lényeg, hogy kiderült, Szabó hadnagy komáromi illetőségű, vagyis földim, s ott helyben ennek okán meghívott - de inkább: felszólított -, hogy üljek át az asztalukhoz, mert születésnapja van, és szeretne magyarul beszélni és dalolni - pontosabban: „danónyi” -, s ezt a kategorikus invitálást nem lehetett visszautasítani. Szabó hadnagy ezt követően bemutatta Novák főhadnagyot, korábbi osztálytársát a Žiška-iskolából, akit mostanában vezényeltek Janovicére az ezredtörzset erősítendő, és feleségét, Milenkát. A pincér áthozta a maradék bikavért s a poharamat. Aztán egy kicsit ittunk, majd Szabó hadnagy halkan dúdolni kezdte, hogy „Krasznahorka büszke vára...” És még - már éjfél után -, „hazafelé” menet, mert hogy a Novák házaspár is a kaszárnyában lévő „slobodárehben” (legénylakások) lakott ideiglenesen, nos egyvégtében a „büszke várról” énekeltünk. Közben Milenka - nyilván a bikavér hatására - belém karolt, s egészen halkan, de igen határozottan, ennyit mondott: „Já te sežeru...” Szándékát, más értelmezésben természetesen, teljesítette, s kitartó szorgalommal... Hanem akkor már 1961-et írtunk, s a kinti világ kezdett komolyan elromolni. A Szovjetunió és az USA között oly mértékben nőtt meg a feszültség, hogy egy új háború lehetősége közeli realitásként jelent meg. Egyébként ennek az egyik jele volt a helyőrségek törzsállományának a megerősítése is. Amikor pedig kiderült, hogy Kubában hadrendbe állították a szovjet rakétákat, akkor a háború kitörésének a lehetősége csak idő kérdésének látszott. Az volt - az lett a kérdés -, hogy Kenedy elnök és Hruscsov, a két nagyhatalom vezetője vállalja-e egy nukleáris világháború kirobbantásának a kockázatát és - következményeit?! Ennek a feszültségnek, kedvezőtlen jelei hamarosan jelentkeztek nálunk is. Megszaporodtak az „éles” riadók és gyakorlatok. A legénységnek csak bizonyos hányada hagyhatta el a körleteket, megszigorították az őrségeket a kaszárnyán belül, de a kinti lőszerraktáraknál is. így a havi egy kimenőm eltervezett lehetősége is bizonytalanná vált. Meg - már ezt említetten - némi kockázatot is magában hordott. Mert amikor áttértem a bikavérről a pezsgőre, az bizony a tisztikar provokációjának számított. De a beállt hadi helyzet ezt semlegesítette. Ugyanis a berlini fal építésének idején és a Karib-tengeri válság napjaiban már az ilyen „civil” hóbortokra szinte oda se figyeltek. A folyamatos riadók és „éles” gyakorlatok - támadással egybekötött éleslövészet, taktikai átcsoportosítások stb. - teljesen megváltoztatták a korábbi „békebeli” állapotokat. Történtek komoly balesetek is. Az egyik éleslövészeten, szakaszom jeles, nagyszombati lövészének, Hoffman Janónak a lábikráját a forgótorony gépfegyverével átlőtték. Szerencsére a lövedék nem ért csontot, így Jano lábát az egyik közeli város kórházában rendbe tették... Ennek ellenére végigbicegte maradék katonaidejét. De a hannadik század egyik harckocsija, tolatás közben halálra gázolta a lánctalpak alá került szerencsétlen újoncunkat... A Varsói Szerződés kötelékében végzett közel háromszáz kilométeres taktikai gyakorlaton - már hazafelé tartva - az én T-34-esem dobféke a csatlakozásnál eltörött, kormányozhatatlanná vált, s az élőt-
