Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (6) (Napló)
82 Kulcsár Ferenc Augustus császár meg is hálálta Vergiliusnak a „propagandát”: miután Vergilius a polgárháború idején elveszítette vagyonát, később a császár visszaadta azt neki, mi több, az udvar kegyencévé lett. Horatius Augustus császárt dicsőítette ódáiban, nem csoda hát, hogy őt is kedvelte a császár. S nemcsak ő, hanem egy Maecenas nevű dúsgazdag férfi is, aki többek között azzal kedveskedett a költőnek, hogy egy csendes falusi házat ajándékozott neki. Horatius hálás volt mind Augustusnak, mind Maecenasnek, de nem hajolt megalázkodva földig előttük, hanem — sokan tanulhattak volna tőle az idők során és tanulhatnának ma is — tisztességes maradt, kiált az írók szabad és független életéért, nem kérve cserébe mást, mint hogy „távol a politika lármájától, könyvei között élhessen”. Azt hiszem, teljes erőmből ezt óhajtom én is. Kérdés, hogy megtehetem-e. * „Zarándok vagyok, csaknem koldus, és akaratom ellenére mutogatnom kell a sors csapásai nyomán keletkezett sebeimet... hajó vagyok, vitorla s kormányrúd nélkül, s a szomorú szegénység száraz szele dobál ide-oda” - irta száműzetésében a firenzei születésű Dante a 14. században. Ez a szenvedés barázdáival megrajzolt arcú költő egész életében elkeseredett harcot folytatott a köztársaság érdekében, ezért, miután a pápai hatalom Olaszországot kézbe kaparintotta, menekülni kényszerült, mentve a puszta életét. De hitét semmi nem ingathatta meg: teljes erőből, teljes elméből, teljes akaratból küzdött a méregkeverők ellen, s nagy müvét, az Isteni Színjátékot is „mindössze” azért írta meg, hogy közölje az emberiséggel az igazságról, illetve az igazságtalanságról vallott nézeteit, s mi több, azért, hogy a hite szerint alakuló jövőben megbüntesse ellenségeit. Ezért száll le a pokolba, hogy megmutassa nekünk, miként szenvednek a legalsó bugyrokban Firenze, a köztársaság elárulói, a harácsolok, kapzsik, hiúk, irigyek, zsarolók, rágalmazók, s maga az egyház, mely Konstantin császártól elfogadta a világi birtokok végzetes ajándékát, s amely a pápákból világi hatalmasságokat, cselszövőket, hadvezéreket csinált. Korának pápáit is a pokolra vetette, akiknek tettei miatt „még az ég is pirul”, hiszen még Szent Péter temetőjét is vérrel és szennyel gyalázták meg. Nem véletlen, hogy Dante kísérője a pokolban Vergilius, aki főmüvében, az Ae- neasban a „régi jó idők szigorú egyszerűségét” idézte fel, ezáltal akarva megmenteni Rómát az istencsászárok pusztító erkölcstelenségeitől. Mondanom sem kell, hogy hiába: Róma uralkodóit éppoly kevéssé érdekelte Vergilius, mint az olasz fejedelmeket Dante. A Római Birodalmat elnyelte a történelem - amiképpen Dániel próféta megjósolta -, s Dante halála után kétszáz évvel „Isten földi helytartói megismétlik Néró és Caligula legrettenetesebb bűneit”. VI. Sándor pénzen veszi meg a pápaságot, majd kifosztja az olasz városokat; egyik fia, Cesare (ül), a pápai haderők parancsnoka volt, aki mindenkit megöletett, megmérgezett, aki útjában áll, még a fivérét is; rablóhadjáratai során ejtett foglyaira pedig nyilakkal lövöldözött a Vatikán udvarán. Cesare sebfertőzésben halt meg, apját megmérgezték, a lánya pedig saját fiát, majd önmagát mérgezte meg. Úgy gondolom, mindehhez nincs mit hozzátenni. Legfeljebb azt, amit Dániel próféta mondott: „Aki olvassa, értse meg.”
