Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Hedonista irodalmi kalauz (Csema-Szabó András Mérgezett hajtük c. kötetéről)
62 KÖNYVRŐL KÖNYVRE sokat vérkomoly filozófiai emelkedettség követ, vagy épp fordítva, szabályos irodalomtörténeti megállapítások után őrületes novella-ámokfutás bontakozik ki előttünk. Cserna-Szabó soha nem egy száraz életművet mutat be vagy egy müvet elemez végig pontról pontra (bár kétségkívül megtehetné, a felkészültsége megvan hozzá), hanem egy-egy életmű vagy kiemelkedő alkotás fényében beszél méregről, bánatról, sértettségről, művészetről meg persze a két legeslegfőbb témáról: szerelemről és öngyilkosságról. Ha Kundera szerint a regénynek egy sokfogásos vacsorára kell hasonlítania, akkor Cserna-Szabó szerint maga az irodalom egy végtelen étkezés (hiszen, nem mellesleg, Cserna-Szabó személyében jelentős gasztrozó- fust is tisztelhetünk, amiről a kötet számos írása tanúskodik). Elvezetszövegek ezek, a szerző legfőbb célkitűzése, hogy az irodalom, amit csinál, végig tocsogjon az élvezetben. Nem csoda hát, hogy Krúdy mottója nyitja a könyvet, s őrá hivatkozik a legtöbbször a szerző, őrá, illetve azokra a századfordulós ködlovagkora, akik él(vez)etszemlélete a legközelebb áll hozzá. Erre az élvezetközpontúságra a legmegfelelőbb eszköz a novella, amely viszonylagos szabályosságában („Pontosan nem tudom, mi a novella, de az biztos, hogy valami klasszikus forma, amiben van némi rend, nyitás és zárás, csúcspont és késleltetés és csattanó” — 90.) is kitűnően formázható a szerző, a téma és a nyelv kénye-kedve szerint. (Hogy a novella menynyire Cserna-Szabó szívügye, kiválóan illusztrálja ez a Tömörkényről szóló írásban olvasható mondat: „Érdekes ez a magyar élet: ahogy a nagyregények érája után a novella lett a hangsúlyosabb műfaj, abban a pillanatban vesztette el rangját is” - 69) Cserna-Szabó másik kitüntetett szerzője Hamvas Béla - ez elsőre meghökkentőnek tűnhet, hiszen a csema-szabói és a hamvasi stílust mintha fényévek választanák el egymástól. Cserna-Szabó azonban nem riad vissza a Hamvas Béla-i életmű progresszív értelmezésétől, már a Pusziboltban is jelöletlen Hamvasidézeteket találunk, amelyeket a Mérgezett haj tűkben újra felfedezhetünk. Fel is fedezzük, mert a hamvasi szöveg minduntalan kilóg a cserna-szabóiból, olyannyira, hogy az olvasó zavarodottan pisloghat: most akkor mit kezdjen ezzel az egésszel? Az emelkedett hamvasi gondolatok és a cinizmussal jócskán telített, vulgáris és szarkasztikus cserna-szabói „szöveglecsó” enyhén szólva is furcsa egyveleget alkotnak. Úgy látszik azonban, a szerző képtelen féken tartani Hamvas iránti imádatát, s a róla szóló szövegben meglehetősen kenetteljessé válik. A Mérgezett hajtűk szerzőjének ugyanakkor problematikus lenne felróni időnkénti elragadtatottságát: a könyv annyira (és bevallottan, felvállaltan, sőt, mint mindjárt látni fogjuk, demonstratívan) szubjektív, hogy a távolságtartást („tesze- toszaságot”) hiba lenne számon kérni rajta. Ahogy Cserna-Szabó egy interjúban elmondta, szubjektív olvasónaplót szeretett volna írni, amibe nyilván túlnyomórészt olyan írók (illetve más művészek, mint Frida Kahlo vagy Jimi Hendrix) kerülhettek, akiket mestereinek tekint. Afféle mühelynaplóként is felfogható tehát a kötet, betekintés egy vérbeli novellista irodalmi tépelődéseibe. Mi sem mutatja ezt pon
