Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Aich Péter: Arról, ami nem volt (Ablonczy Balázs Trianon-legcndák c. könyvéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 49 kizárólag következtetéssel, lélektani elemzéssel lehetne kimutatni, mert közvetlen ujjlenyomatot is hagyott bőségesen. De ami a folyosókon, s egyéb nem hivatalos helyeken történt, áskálódással, céltudatosan odavetett sunyi megjegyzéssel... Ha ciánkálit kevernek valaki ételébe, az utólag kimutatható, ám a szellemi méregkeverést, az amatőrizmust, álságos „jóindulatot” vagy éppenséggel a különböző okból motivált „mulasztást” hogyan? Ami Trianonban történt - s nem csupán Magyar- országgal kapcsolatban - viszont éppen erről szól. Ablonczy Balázs sorra veszi, mi mindennek NEM volt hatása a trianoni határok kialakítására, annyira, hogy a végén nem is marad semmi a „nevesítetlen” gazdasági és stratégiai érdeken kívül. Mi több: a könyv végén még az is kiderül, hogy a magyarkérdés nem is volt a Párizs környéki béketárgyalások elsőrendű problémája, hanem ott veszett el az egyéb érdekek mögött valahol a végén. Ezzel a szerző bizonyos ellentmondásba keveredik: ha az összegezésében nem kezdené e szöveg elején idézett mondattal, úgy tűnne, teljesen el akarja bagatellizálni Trianon kérdését. Mi volt akkor mégis, ami döntött, aminek következtében úgy alakultak a dolgok, hogy az első világháború legnagyobb vétkese-vesztese pont Magyarország legyen? Igaz ugyan, hogy nem ez a könyv témája, de annyi cáfolat után odakívánkozott volna némi pozitív ítélet is. Magyarország vétkessége - közvetve - Ablonczy szövegéből is kiolvasható. Egyrészt ugyan leszögezi, hogy Trianon nem volt büntetés a Tanácsköztársaságért, kézenfekvő viszont, hogy a büntetést más miatt „érdemelte” ki: a Monarchia elvesztette a háborút. Hogy ez hogyan kezdődött, hogyan alakult, milyen körülmények között történt, végső soron mellékes, mert a döntő motívum szimplán a háború elvesztése. Márpedig tudjuk: mindig a vesztes a vétkes, és azt valamilyen formában mindig meg is büntetik: hadisarcot vetnek ki rá (háborús elégtételt, reparációt, mintha csak a vesztes tett volna kárt), területet vesznek el tőle, ellene hangolják a lakosságot (vagy a lakosságot is büntetik azért, amit a politikusok tettek) - sokféle kifinomult módszer van erre. Zavaros, megha- sonlott helyzet ez: egy kapitalista világban imperialista háborút vezetnek feudális szemlélettel és végkifejlettel. A népek önrendelkezési jogának érvelését nem tudom, komolyan vette-e akkor valaki (néhány naiv értelmiségin kívül, akit csak fölhasználtak, de beleszólásuk nem volt). Ha azok között, akik dönthettek, mégis tényleges érvként kezelték az önrendelkezést, akkor rém műveletlenek és (enyhén szólva) naivak voltak (ezt az érvet ma is hangoztatják, „módosítva” persze, de ez más lapra tartozik). Ablonczy ugyan azt állítja, hogy - a hiedelmekkel ellentétben - a konferencia részvevői nem voltak tudatlan szakértők - ám akkor mik voltak? Jól értesült, de közömbös hóhányók? Ha történik valami, az mindig valami érdek mentén történik. De miféle érdek játszott itt közre? És ki látott abban hasznot? Ha mindent félretolunk, ami legendának minősült, marad a már említett gazdasági és stratégiai érdek. Ez szép, de kinek lehetett érdeke, hogy gazdaságilag és stratégiailag jól meg legyen alapozva egy újonnan keletkező állam, amely alapjában véve fehér lap csupán, hiszen semmit sem bizonyított még, s amelynek ügyvivői egyelőre csak
