Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Aich Péter: Arról, ami nem volt (Ablonczy Balázs Trianon-legcndák c. könyvéről)
48 KÖNYVRŐL KÖNYVRE lampolgárságot jelent, de persze könnyen „félreérthető”), ám megkülönböztették a lakosokat nyelvük szerint: volt német ajkú magyar meg szerb ajkú magyar stb. (ez volt mai szóhasználattal a nemzetiség). Franciaországban ma is minden állampolgár francia — az ország mai problémái a nemzetiségekkel, főleg a bevándoroltakkal, természetesen más lapra tartoznak. Mindenképpen azonban igen kíváncsi lennék, mit szólnának a franciák (vagy bármilyen más nemzet), ha olyan csapás érte volna őket, mint a magyarokat Trianonban. Erre nemigen szoktak gondolni, végül a győztesnek sosem fáj a vesztes veresége, ám a kölcsönös megértéshez s a trauma földolgozásához ez lényegesen hozzájárulhatna. Ehelyett azt láttuk/látjuk, hogy azt a hihetetlen rablóhadjáratot, amit Trianonban elkövettek, mindenféle hazugsággal, féligazsággal, légből kapott pszeudoérveléssel igaznak, igazságosnak, jogosnak állítanak be. Ám mi ez, ha nem különböző legendák táptalaja? Jobbat aligha lehetne találni. Főleg, hogy valóban bonyolult, összetett problémáról van szó, amit több tényező befolyásolt, s amit - akárhogy forgatjuk - nagyon nehéz megmagyarázni. De persze az egyszerűsítés igyekezete kézenfekvő, a tömegpszichológia követelménye is ezt sugallja. Az idézett könyv két hannadáig tulajdonképpen nem sok derül ki, kivéve azt, hogy a trianoni békeszerződést nem Kis-Trianonban írták alá, ahogy ezt a közvélemény általában tudni véli, hanem Nagy-Trianonban. Ez persze az egészre tekintve lényegtelen részlet, ami semmin sem változtat. Viszont Ablonczyt dicséri, hogy a részletekben is otthonosan mozog, mindent pontosan dokumentál, a jegyzetapparátus a tanú rá, hogy jól ismeri az idevágó irodalmat - s ami ennél is fontosabb: nem csupán a szekundér, hanem a primőr irodalmat is. Ennek köszönhető, hogy kimutatja, egy-egy legenda mikor és hol keletkezett, hol bukkant föl először. Erről szól a hajózható folyók legendája is, ami Ablonczy szerint később született, mivelhogy az eredeti és döntő motívum az addig nem létező határok megvonására a gazdasági és stratégiai érdek volt. Tehát olyan érdekről volt szó, hogy például az újonnan keletkező állam a létező vasútvonalakat is megszerezhesse - gazdasági okokra hivatkozva (ami viszont stratégiai szempontból sem lényegtelen). A szerző bevezetőjében ír arról, miért legendákról szól a könyve: azokban ugyanis mindig van némi reális alap. Nos, ebben is akad bőven: Ablonczy kimutatja, a tárgyalásokon szó sem volt hajózható folyókról (Ipoly és társai), sokkal inkább a vasútvonalakról. De vajon mi itt a különbség? Vajon nem ugyanazon tőről fakad mindkét érvelés (a vasútvonalakról szóló, illetve a később született hajózható folyókról szóló)? S mi változott ezzel a lényegen? A habzsoló szerzés vágyát valahogy meg kellett indokolni - és meg is indokolták. Ám ehhez közös akarat is kell: nemcsak a- zoké, akik így érvelnek, hanem azoké is, akik az ilyen érvelést elfogadják - ez az antant felelőssége. Egy becsületes történész természetesen csak azzal foglalkozhat érdemben, amit bizonyítani lehet. Ami a háttérben történt, azt bizonyítani nehéz, legföljebb következtetni lehet rá az árulkodó indiciumok miatt. Edvard Beneš szorgalmas és kitartó háttérmunkáját (mai szépítő kifejezéssel: lobbizását) viszont nem
