Irodalmi Szemle, 2010

2010/11 - 80 ÉVE SZÜLETETT VERES JÁNOS - Veresné Vörös Ilona: Emlékeim...

40 Veresné Vörös Ilona A nagy betegségből való kigyógyulás után már csak a magasra nőtt, gyenge, fiatal fizikumát kellett megerősíteni, szemmel tartani. Ezután csak megszakítá­sokkal időzött a Tátrában. Ez a váltakozó időszak - a Tátra és az otthon között - rengeteg jó és hasznos könyv elolvasására adott alkalmat. így, autodidakta módon művelte magát. Volt mire építenie, amit már az előzőkben is említett iskolai éveiben alapozott meg. A költő indulása az irodalom berkei felé is a váltakozó időszakokban történt. Már 1951 -ben Pozsonyba utazik, az Új Szó igazolt külső munkatársa lesz, mint ri­porter végzi ezt a munkát. Első verse 1952-ben jelenik meg, és 1952-ben már az írószövetség tagja. Ettől kezdve versei (több más fiatal költő verseivel együtt) kötetben is megjelennek. Az első kötet 1952-ben, a második 1953-ban. Ettől kezdve a költő sínen van, sorra jelennek meg önálló verses- és egyéb kötetei. Nevéről el kell mondanom, hogy bizony ő is, akár más Rimaszombat szülötte, mint a jól ismert Szombathy Viktor és Győry Dezső, felvett nevet viselt. A családi ne­ve Vörös Zoltán János, ebből a vezetéknév Veressé módosul, a Zoltán keresztnév el­maradt, csak a Szent Jánosról kapott név marad meg, igy kerekedik ki a Veres János! Kezdettől ezen a néven írta valamennyi irodalmi jellegű írását egészen haláláig. Termékeny író, költő volt, amíg az akaratán kivüli hatás nem érte, egyszerre több műfajban is gondolkodott. írói alkotásai: versek, versfordítások, riportok, no­vellák, különböző prózai írások, ő maga ez utóbbit „vegyes próza” gyűjtőnéven ne­vezte meg. írásait, főleg verseit, időközönként kötetté állította össze, melyek rendre meg is jelentek. Ám van még öt összeállítása, melyek még nem jelentek meg, pedig ezek az összeállítások mára, eddigi munkájának a „krémjét” jelentenék, csakhogy a költő, az összeállítás végére már bénulásos beteggé vált, és meg is halt. Még halála előtt, írásban hagyta meg, hogy verseit, csakis ebben a legújabb összeállítás­ban, és az általa javított alakban ismeri el, közölni is csak így, ebben a módosítás­ban szabad azokat! Eddig megjelent munkái: Három fiatal költő - ez még közös munka: Ozsvald Árpád és Török Elemérrel együtt (1954). A negyedik kötet Ifjú szívem szerelmével címmel (1955), az ötödik Tüzek és virágok (1964), a hatodik Földrengés után (novel­lák, 1965), majd a hetedik Fehér szarvas (1967), a nyolcadik Homokvirág (1972), a kilencedik pedig Mikrovilág (1979) címmel jelent meg. Az Iskolások Könyvtára ke­retén belül kiadták műfordításait (Adrej Sládkovič A gyetvai legény címmel, 1980- ban). A Gömöri Műhely keretén belül Széttekintés a Rimaszombati járásban, illetve a Gömörszőlős (1992) cimű kötetét adták ki. A költő eddig kötetben már megjelent verseit és néhány újat kötetben szeretett volna „Életút” címmel kiadni, de a letiltás miatt a kiadásra nem került sor. Néhány évvel később a Madách Kiadó vállalta a ki­adást, vékonyabb formában (ez a tizenkettedik kötet!) Életút címmel jelent meg (1989). Majd a kötetből kimaradt verseket a „Jéghegy” című kötetében, 1998-ban adták ki.

Next

/
Thumbnails
Contents