Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - 80 ÉVE SZÜLETETT VERES JÁNOS - Veresné Vörös Ilona: Emlékeim...
38 Veresné Vörös Ilona pajtásával. Tornaija a bölcsője magyarrá ébredésének is. A költő már beleszületett a trianoni állapotba, a ’38-as határváltozáskor pedig már eszmélő, értő nyolcéves fiú volt. A széles körű rokonság, a baráti kör láthatóan és érzelmileg viszonyulnak az e- seményekhez, amik a gyermek költő érzékeny antennáin megtapadtak. A Sajó-par- ti strandolások, a nyarak a csúcs programját alkotják, feledhetetlen órákat rögzítenek a gyermek, később a serdülő fiatal lelkében. A „Fekete május” című kötet „Oda és vissza” c. versében ír erről. A költő Rimaszombatból is sokszor itt tölti a nyár nagy részét, amíg az itteni nagyszülők élnek. A Sajóra, az ott megélt „csupa öröm” órák kapcsán így emlékezik: „Anyai nagyapám volt a felnőtt jó barát, ő tanitott meg a Sajóban úszni, partján madarat, fát, füvet ismerni és sok jó tulajdonságot felfedezni az emberekben.” Talány marad számomra, s ezt akkor nem kérdeztem meg, hogy ha ennyire szerette a nagyapát, miért nem az ő nyelvjárását sajátította el. Vele volt nap mint nap! Mi volt az oka, ami a palóc nyelvhez való ragaszkodását beszédben, haláláig megőrizte. Megjegyzem, csak beszédben, Írásban soha! Valószínű, hogy a palóc rokonság, a baráti kör és az egész vidék, azaz „Gömörörszág”, a palóc nyelvet beszélte, őket látta, ők vették körül minden oldalról, az ő serénykedésüket tisztelte és csodálta, ez ivódott bele a leikébe. A tornaijai alapiskolából tízévesen került a Jászóvári Premontrei Kanonokrend Rozsnyói Takács Menyhért Gimnáziumba. Ez a kiváló iskola a tízéves fiúnak nem volt ínyére való. Kétféle élmény maradt meg benne: A jó, amit felnőttként nekem elmondott, hogy kitűnő szerzetes tanárok tanították, akik még futballoztak is velük, reverendáikat összefogva! A rossz, hogy a bentlakásos iskolában szigorú apácák látták el őket. Mindig éhes volt, és sokat fázott a kollégiumban, különösen a rideg, hideg fürdőszobában. A sors azonban kegyes volt hozzá. Édesapja csakhamar Rimaszombatban kapott fogtechnikusi állást, s az apai nagyszülők kertes nagy házában is akkor ürült hely számukra, azaz most már az édesapjáé lett a ház. így félév után már Rimaszombatban folytatja a tanulást, a Rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnáziumban, ami nem volt messze a szülői háztól. Az 1940-es évvel nemcsak új iskola és újabb körülmények, hanem újabb bajok is érik a diákfiút, elkezdődnek a második világháború szirénázásai, a bombázók berepülésére figyelmeztetve. Egyelőre az iskola szárnya alatt még csend és nyugalom van, lehet tanulni, eredményeket felmutatni. Diákként sikeresen veszi az éveket, osztályokat, mi több, eminens és jó nyelvérzékű diák volt. Szerette példamutató tanárait, sőt ő maga is a tanári pályára készült, egyelőre gondolatban. Emlékezései: a latintanár szünetben a saját órái előtt őt kérte fel, hogy a latinkönyv következő részéből írja fel a táblára azokat a szavakat, amiket még nem tanultak, és a magyar megfelelőjét a szótárból keresse ki és azt is hja hozzá a szavakhoz. — Elvette a szünetedet? „Óh, dehogy, még a tízóraimat is vígan megettem!” Újabb emlékezés : „Már 1944-ben jártunk, az ötödik osztályt kezdtük, ám a gimnáziumot átalakították hadikórházzá, így számunkra a helybeli fiúiskola adott