Irodalmi Szemle, 2010

2010/11 - 80 ÉVE SZÜLETETT VERES JÁNOS - Veresné Vörös Ilona: Emlékeim...

38 Veresné Vörös Ilona pajtásával. Tornaija a bölcsője magyarrá ébredésének is. A költő már beleszületett a trianoni állapotba, a ’38-as határváltozáskor pedig már eszmélő, értő nyolcéves fiú volt. A széles körű rokonság, a baráti kör láthatóan és érzelmileg viszonyulnak az e- seményekhez, amik a gyermek költő érzékeny antennáin megtapadtak. A Sajó-par- ti strandolások, a nyarak a csúcs programját alkotják, feledhetetlen órákat rögzítenek a gyermek, később a serdülő fiatal lelkében. A „Fekete május” című kötet „Oda és vissza” c. versében ír erről. A költő Rimaszombatból is sokszor itt tölti a nyár nagy részét, amíg az itteni nagyszülők élnek. A Sajóra, az ott megélt „csupa öröm” órák kapcsán így emlékezik: „Anyai nagyapám volt a felnőtt jó barát, ő tanitott meg a Sa­jóban úszni, partján madarat, fát, füvet ismerni és sok jó tulajdonságot felfedezni az emberekben.” Talány marad számomra, s ezt akkor nem kérdeztem meg, hogy ha ennyire sze­rette a nagyapát, miért nem az ő nyelvjárását sajátította el. Vele volt nap mint nap! Mi volt az oka, ami a palóc nyelvhez való ragaszkodását beszédben, haláláig megőrizte. Megjegyzem, csak beszédben, Írásban soha! Valószínű, hogy a palóc rokonság, a baráti kör és az egész vidék, azaz „Gömörörszág”, a palóc nyelvet beszélte, őket lát­ta, ők vették körül minden oldalról, az ő serénykedésüket tisztelte és csodálta, ez ivó­dott bele a leikébe. A tornaijai alapiskolából tízévesen került a Jászóvári Premontrei Kanonokrend Rozsnyói Takács Menyhért Gimnáziumba. Ez a kiváló iskola a tízéves fiúnak nem volt ínyére való. Kétféle élmény maradt meg benne: A jó, amit felnőttként nekem el­mondott, hogy kitűnő szerzetes tanárok tanították, akik még futballoztak is velük, reverendáikat összefogva! A rossz, hogy a bentlakásos iskolában szigorú apácák lát­ták el őket. Mindig éhes volt, és sokat fázott a kollégiumban, különösen a rideg, hideg fürdőszobában. A sors azonban kegyes volt hozzá. Édesapja csakhamar Rimaszom­batban kapott fogtechnikusi állást, s az apai nagyszülők kertes nagy házában is akkor ürült hely számukra, azaz most már az édesapjáé lett a ház. így félév után már Ri­maszombatban folytatja a tanulást, a Rimaszombati Egyesült Protestáns Gimnázium­ban, ami nem volt messze a szülői háztól. Az 1940-es évvel nemcsak új iskola és újabb körülmények, hanem újabb ba­jok is érik a diákfiút, elkezdődnek a második világháború szirénázásai, a bombázók berepülésére figyelmeztetve. Egyelőre az iskola szárnya alatt még csend és nyugalom van, lehet tanulni, eredményeket felmutatni. Diákként sikeresen veszi az éveket, osz­tályokat, mi több, eminens és jó nyelvérzékű diák volt. Szerette példamutató tanárait, sőt ő maga is a tanári pályára készült, egyelőre gondolatban. Emlékezései: a latintanár szünetben a saját órái előtt őt kérte fel, hogy a latinkönyv következő részéből írja fel a táblára azokat a szavakat, amiket még nem tanultak, és a magyar megfelelőjét a szótárból keresse ki és azt is hja hozzá a szavakhoz. — Elvette a szünetedet? „Óh, dehogy, még a tízóraimat is vígan meget­tem!” Újabb emlékezés : „Már 1944-ben jártunk, az ötödik osztályt kezdtük, ám a gimnáziumot átalakították hadikórházzá, így számunkra a helybeli fiúiskola adott

Next

/
Thumbnails
Contents