Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Duba Gyula: Kalapok és a fagyialtos (Részlet a Valami elmúlt — Érni diákkora című önéletrazi regényből)
22 Duba Gyula Első hallásra ez nem lehet baj. A kalap megbecsült érték. A faluban a gyerek, mihelyt kinőtt az apró korból és iskolába jár, úgy a negyedik-ötödik osztályban, tehát amikor a „nagyiskolába” kerül és nőni kezd, kalapot kap a szüleitől. Széles szalaggal ellátott, nagy karimájú férfikalapot. Ez lesz az ünneplő fejfedője. Gyarmaton a férfiember ismertetője a kalap! Sőt, talán nem is ismertetője, hanem lényegi tartozéka, önérzetének szimbóluma, ember mivoltának záloga. Üsd le fejéről a kalapját, ha meg akarod sérteni a gyarmati legényt! A kalap mintegy betetőzi, teljessé teszi az embert. Akár az asszonyt a fejkendő. Színes kendő a fiatalasszonyt, sötét színű az idősebbeket, öregasszonyt a fekete kendő. A lány sem lehet hajadonfővel bármikor, akár a legény sem kalap nélkül. Ha Emi és Dezsi nagyobbak lennének, a sógor ajándéka akár ésszerű lehetne, különösen ha testalkatuk arányosabban viszonyul a kalapok átmérőjéhez. De ez nincs így! Már otthon öregmama hangot adott kételkedésének.- Nagy nektek ez a kalap! Alig látszotok ki alóla...! Anyjuk nem szólt, magában mosolygott, várta, mi lesz. A fiai az alvégre indultak, megnézik Margit nénit, akinek Pesten meggyógyították a lábát. A falu tudja, beszélnek is róla, sok pénzbe kerülhetett, talán ezer pengőbe is! A huszár tetteiben van valamilyen elemi, értelmezhetetlen monumentalitás, nem gyarmati, de zselizi se már, valami más! Kiszámíthatatlan, hasonló, mint más gazdaember, mindenben úgy tesz, dolgozik és templomba jár, a kalapja sötétszürke világosabb szalaggal, kajla és kopott, viharvert, szél és eső fakitotta, télen csizmában, nyáron papucsban jár, fekete mellényt visel, sötétkék köténye van, gyarmati tetőtől talpig, majd egyszerre olyat tesz, amit nem várnak tőle, s ez megkülönbözteti a többiektől, egyedivé avatja, egyéniséggé teszi. Ő a Sógor... Azon a hétköznapi délutánon üres utcán megy Emi és Dezsi cserkészkalapban az alvég felé. A kovácsműhelynél gyerekek játszanak, gomboznak, a fagylaltost várják. Csutor Géza látja meg először őket, bámul és röhögni kezd.- Nézzétek... - mutat feléjük ádáz jókedvében -, hihihi... két kalap jön a felvég felől... hihihi, ez igen... derék tökfedők... hová visz a kalapotok, porbafin- gók...?! Csutort senki nem szereti, tartanak tőle, komiszabb és erősebb mindnyájuknál. Nem is a testi erejétől félnek, hanem a gátlástalanságától, védtelenek vele szemben. Általa ismeri meg Érni az önteltséget, a kizárólagos önzést s a gúnyt, amely kérlelhetetlen, ha igaza van. Csutor gúnya most indokolt. A két nagy kalap úgy halad egymás mellett, mintha lábuk lenne. Alattuk alig van ember, viselőjük elenyész, már-már esetleges. A két khakiszínü púpos tányér mintha magától úszna a kövesúton, lebegni látszanak a néptelen utca térségében. Bori Bélus is a gombozók közt van, Buda Vili megbámulja őket, mindenki kineveti Emit és Dezsit, öregmamának igaza volt. S ők még az álluk alatt zsinórral megkötötték a kalapokat, hogy le ne essen a fejükről, el ne fújja őket a szél, mindent úgy tettek, ahogy a pesti cserkészkalapok viselése megköveteli.
