Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Duba Gyula: Kalapok és a fagyialtos (Részlet a Valami elmúlt — Érni diákkora című önéletrazi regényből)
Kalapok és a fagyialtos 23 Kalapostul elvinne a forgószél... - Csutor már nem röhög, ironikusan gúnyolódik, mint egy felnőtt, szokásos póz nála, hogy komoly lesz és adja a nagyokost-, kinek lenne ilyen csudálatos kalapja... Emikének meg Dezsikének... elkényeztetett kisokosok... az alvégre megyünk ugye, porbafingók...!-Azt se tudod, mit beszélsz, te... csúfolódó... - Emi szégyelli magát, Dezsi semmit nem ért az egészből, alig lát ki a kalap alól -, ez cserkészkalap, Csutor... mit tudod te, mi az... Szalai sógor hozta Pestről...!- Akkor se nektek való... olyanok vagytok benne, mint a maskarák..,!- Nagy nekik - véli Buda Vili -, ne csúfolódj, Csutor...! - Nem a védelmükben mondja, az igazságot keresi, Bori Bélus viszont szintén nevet: minek egy elsősnek kalap?.... - Dezsire értette - meg Emőcske is várhatna, míg gimnazista lesz... akkor majd büszkélkedhet vele... Olyan az utca a délutáni napfényben, mintha lakatlan házak közt folyna a patak, mozdulatlan, akár egy állókép. Semmi változás, csak a víz apró nyugodt sodra, a libák is mozdulatlanul ülnek, már-már hangtalan állókép. Az örökkévalóság metaforája lehetne. A kovácsműhelyből ütemes kalapácshang hallatszik, mint egy dallamos sorozat, kióvakodik a sötét helységből, a patkolóhelyen nem áll ló, benn dolgozik a kovács. A nyugalom olyan végtelen, hogy Csutor kötekedése sem zavarja meg, felettük a nagy kék ég. Az alvégi ház előtt az árokparton rezzenetlen lombokkal állnak a szederfák, a zöld levelek között sötétlilán érik a fekete szeder. A szikkadt földön nagy sötét szemek hevernek, lehullva szétloccsantak, libák még nem jártak erre, hogy felkapkodják őket. S a deszkakaputól jobbra nagy zöld ablak szemei nézik a lusta utcát. A felső ház előtt léckerítéssel zárt kiskert, nyárvégi és kora őszi virágok nyílnak benne. A két nagy kalapos törpe szürke homokkőívű utcaajtón megy az alvégi házba, a látvány egészében megszokott s valahogy mégis mintegy mesebeli jelenség. Nagynénjiik a kert felől tart szembe velük. Varró Margit lassan jön a hosszú keskeny udvar mélyéről, nézi őket, de nem szól még, nem is mosolyog. Az „ám- bitos” fehér ház kissé hajlottnak látszik, mintha középen megroggyanna, majd hátul a hozzáépített istállóval befejeződve ismét felmagasodik. A szembejövő asszony azonban magas és egyenes, sötét szoknyájában és fehér ingében sudár jelenség, meztelen lábán könnyű fekete papucs. S a lábán nincs fehér kötés, nem sántikál, nem biceg, mint azelőtt, a bokája még vörös és kissé dagadtnak tűnik fel, ám eltűnt róla a nyitott seb. A pesti szanatórium orvosai meggyógyították a néne régóta beteg lábát. Mindenki tudja, hogy Szalai sógor bármit megtett, hogy az a beteg láb meggyógyuljon, az évtizedek óta nyitott, gennyező seb behegedjen, mindent megtett ennek érdekében a volt huszár, költséget nem kímélve sok pénzt áldozott rá. Isten talán megsegíti Margitot, mondta anyjuk is, a Sógor mindent megtett! Rengeteg pénzébe kerülhetett a pesti kórház, nem számít, mondta, csak Margit egészséges legyen!- Eljöttetek? - szólt a közeledő asszony. Gyarmati közhely, látja, hogy ott
