Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Németh Zoltán: A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban 17 Gyíire Lajos versei (A halottak nem öregednek, Patak)
14 Németh Zoltán Demokraták Szövetségéből indultak, majd pedig mindhárman a neoliberalizmust találták föbűnösnek a rendszerváltozás utáni események kapcsán. Mindhárom szerző számára egyértelmű, hogy van folyamatosság a Kádár-rendszer és a rendszer- változás utáni politikai elit között, mindhármuk számára negatívum az elmaradt számonkérés, és mindhárom szerző számára szakrális pillanat 1956. Sturm kitért Karátson Gábor „valóságvesztés”-fogalmára is, amelyet az igazi és az ál-valóságok összekeveredése jellemez, egy minden értéket relativizáló álláspont, illetve az önutálat, amelyet az egyén a környezetére vetít ki, s voltaképpen ebből jön létre az említett valóságvesztés. A valóságvesztés a hitetlenség kultúrája, amellyel szemben a teljes véleményvállalás, illetve a hit és a transzcendencia iránti érték szegezhető szembe Karátson szerint. Ács Margit Megrabolt szőlőtőkék, „kiszervezett” mezőgazdaság cimü előadásában Dobozi Eszter, Hatvani Dániel, Horváth Dezső, Szenti Tibor, Moldova György és Zelei Miklós szociográfiáinak tartalmát ismertette hallgatóságával. A legtöbb ismertetett szociográfia a magyar vidék, főként a falu és tanyavilág rendszer- változás előtti és utáni problémáit tárgyalta. Ács Margit fontosnak tartotta megemlíteni, hogy „városi patkányként” ír a tanyavilág problémáiról, elnéptelenedéséről, amikor is „üres tanyák képe rebben át lelkűnkön”. A konferencia utolsó előadása Pécsi Györgyi Elhúzódó rendszerváltozás, elmaradt katarzis című vitairata volt. Véleménye szerint a kortárs magyar irodalom csak nyomokban tartalmaz utalásokat a rendszerváltozásra, amely Pécsi Györgyi olvasatában még mindig nem fejeződött be. Szerinte kétosztatú társadalom jött létre: a homogén, atomizálódott tömeg és egy elit, a hatalmat birtokló szűk réteg. A mai magyar társadalom égető problémái erőtlenül visszhangoznak a kor irodalmában, amelynek nem feladata a társadalom sorskérdéseivel foglalkozni, hanem szükséglete. Ennek kapcsán kitért a magyar történelem több meghatározó eseményére is, amelyeknek szintén nem volt, és valószínűleg már nem is lesz visszhangja a magyar irodalomban. így például Buda 1868-as felszabadítását vagy az 1 867- es kiegyezést sem kisérte felhőtlen öröm és jelentős irodalmi visszhang, s így van ez az 1989/90-es rendszerváltozással is. Pécsi Györgyi rendkívül gondolatgazdag előadását azzal folytatta, hogy a magyar társadalom hosszú évtizedekig nem beszélhetett az őt érintő jelentős kérdésekről: nem beszélhetett a félmillió holokausztáldozatról, a doni sereg pusztulásáról, a vajdasági vérbosszúról, a málenkiij robotról, 1956-ról. Az irodalom pedig 1989-ben amint felszabadult a cenzúra alól, máris két táborra szakadt: az offenzív, európai centrumok felé törekvő, valamint a defenzív, konzervatív írók táborára. A kilencvenes évek liberalizmusa azonban megcsalta mind az írókat, mind a társadalmat, mert erős, működőképes civil társadalmat ígért - ma pedig Magyar- ország az államcsőd szélén áll. A liberalizmus, az ultraliberális modell nyomán olyan törékeny társadalom jött létre, amely álkonszenzusra épül, egy nihilista, apati- kus, cinikus magyar társadalom, az egymillió koldus Magyarországa. Ezzel szem
