Irodalmi Szemle, 2009

2009/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Őszintén, köntörfalazás nélkül (Jozef Leikert: Múlandóság — Pominuteľnost')

88

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

ŐSZINTÉN, KÖNTÖRFALAZÁS NÉLKÜL

(Jozef Leikert: Múlandóság - Pominuteľnosť)

A magyar olvasóközönség előtt először mutatkozik be Jozef Leikert a Múlandóság — Pominuteľnosť című kétnyelvű verseskönyvével. A költő ezekben a versekben-énekekben (nevezhetnénk akár versfolyamnak, de még inkább vers- füzérnek) felvonultatja sajátos életszemlélete teljes fegyvertárát. Verseit bizonyos fajta tapasztalati axiomatikusság lengi át; belső szerkezetük megformálásában domináns szerep jut mind a hangulati, mind pedig a tartalmi elemeknek. A lelkesedés valamiféle tartózkodással, az elszántság higgadt megfontoltsággal, a természetes líraiság pedig töredékes fabulációval vegyül és hígul.

Verseit az olvasó azonnal megkedveli, amelyek egyszer dísztelen, másszor meg magasztos szavakkal ecsetelt erkölcsi-filozofikus alapigazságoknak tűnnek. Éppen olyanoknak, amilyeneknek a költő túlérzékenysége diktálja. Helyet juttat a bánatnak és az örömnek, vágyaknak és érzéseknek, szerelemnek, hitnek, bizalomnak. A vers számára mint egy véget nem érő rajongás az életigenlésről; összességében pedig valamennyi vers összefüggő „zsoltárfolyamot” alkot.

Ez a versfolyam, amelyet a költészet hagyományos kategóriáiba szinte lehetetlen besorolni, 52 hosszabb-rövidebb énekből-fejezetből áll. A költő verskezdései leginkább a szlovák konkretisták (Ján Stacho, Ján Ondruš, Ľubomír Feldek, Kamii Peteraj, Ján Buzássy) törekvéseit idézik, de némiképpen az angol konkretistákat is, elsősorban pedig Robert Greaves-t, akinek a lírája ugyancsak személyes hangú, és belső feszültségekkel terhes.

A versfejezetek, amelyeket a költő római számokkal jelöl, a hiteles valóság egy-egy szegmentumát rajzolják meg, üzenetet hordoznak magukban, leltárt készítenek, párhuzamokat ábrázolnak, miközben ezek a motívumok fokozatosan absztrakcióba mennek át. A figyelem középpontjában minden esetben egy „tétel” áll (amikor emberről, házasságról, családról, gyermekekről értekezik, vagy a fájdalomról, bűnről, bünhődésről, féltékenységről, irigységről, vagy a diófáról, illetve a hangyákról, verebekről, madarakról), amely a vers korpuszában költői gondolatalakzattá módosul (például diófa = gyökér és ágak a tér és idő dimenziójába vetítve; hangyák = dolgozók és henyélők; madarak = szabadság és korlátozottság), hogy végül is általános érvényű egyetemes gondolatot továbbítson.

A kötet gondolatmenete nosztalgikus-elégikus hangvételű. Lehet, hogy a költőnek a múlandósággal való szakadatlan találkozása az olvasót esetleg fájdal-