Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - JUBILÁNSOK - E.Fehér Pál: Az „orosz Švejk” írója Vlagyimir Vojnovics
78 E. Fehér Pál gedelmeskedik a XX. kongresszus határozatának - ezt teszi a pártfegyelem - és a helyi Sztálin-emlékművet is lebontják, de az irdatlan öntöttvas szobor számára saját lakásában biztosít menedéket. Itt imádhatja, egyszersmind veszélyezteti a lakók életét, hiszen a hanyagul megépített bérház szerkezete lassan-lassan süllyedni kezd. A veszélyes helyzetet egy Afganisztánban megnyomorodott obsitos katona oldja meg, aki szűkös nyugdíját az alvilág számára készített robbanószerkezetekkel egészíti ki, és az egyik bomba felrobban, így vége a vas-Sztálinnak is. Csupán az egykori emlékmű üres talpazata árválkodott a főtéren. „Mintha tartalékolták volna valami újabb alkalomra. Egyébként nem is mintha... Valóban békén hagyták, mert — mint később megtudtam - a helyi elmékben újabb és újabb ideák váltogatták egymást, hogy ha már nem lehet megint Sztálint állítani erre a talpazatra, mégiscsak kellene valakit a nép számára odarakni, pontosabban: a nép akarná, hogy álljon ott egy bálvány. Különböző időkben hol Zsukov marsall, hol Szaharov akadémikus, vagy az író Szolzsenyicin, netán Pjotr Sztolipin, vagy II. Miklós személye vetődött fel. Aztán egy helyi nagyság annyira elszemtelenedett, hogy az új idők jelképeként nem vezéreket, hadvezéreket akart megörökíteni, hanem önmagát, mert a világot már üzletemberek irányítják. Ezt a javaslatot ugyan elhárították, de az embereknek kétségük sem volt arról, hogy egyszer majd kell ezen az emelvényen állnia valakinek...” Ettől fél Vojnovics. Meg is jósolta, hogy az az üres szobortalapzat Putyinra vár... Egyszer találkoztam vele 1967 nyarán, egy Moszkva melletti nyaralóhelyen. Akkor még „legális” író volt. Barátaitól, akik nekem is barátaim voltak, már hallott rólam és azonnal illegális olvasmánnyal kínált meg. Rój Medvegyev híres, akkor tiltott Sztálin-életrajzának kéziratával. A beszélgetésből nem lett semmi, egész délután ültem a kertben és olvastam a terjedelmes kötetet. Ez is hozzátartozott Vojnovics csendháboritó tevékenységéhez: nemcsak írta, hanem terjesztette is az igazat. Vojnovics ahhoz az irodalmi nemzedékhez tartozott, amelyet hatvanasoknak neveztek odahaza, a világban pedig „új hullámnak”. Vaszilij Akszjonov, Ana- tolij Glagyilin, Jurij Kazakov, Valentyin Raszputyin voltak - a többiek mellett - a nemzedékbeli társai. Az ő írásai azonban nem nagyon jutottak el a magyar olvasóhoz. Szerencsére a főmű, a Csonkin, Hetényi Zsuzsa jó fordításában most már hozzáférhető magyarul is.
