Irodalmi Szemle, 2009

2009/10 - JUBILÁNSOK - E.Fehér Pál: Az „orosz Švejk” írója Vlagyimir Vojnovics

72

E. Fehér Pál

maradhatott hátrányos következmények nélkül, mert Hruscsovot ugyan leváltották, de Malinovszkij maradt.

Vojnovics hamarosan kikerül a hivatalosnak kikiáltott, privilegizált szellemi világból. Andrej Szaharov és Alekszandr Szolzsenyicin volt a másik, az új közegben az irányt mutató nagyság. Ellenkező irányokat mutattak: a fizika tudósának, a hidrogénbomba egyik feltalálójának küzdelme igazában annyiban egyezett csupán az írópróféta lázadásával, hogy mindketten elutasították a bolsevik diktatúra bármely változatát, ám a különbség a célokban csak később derült ki. Szaharov a polgári társadalom szószólója lett, Szolzsenyicin a patriarchális-pravoszláv közösséget teremtette volna újra. Vojnovics szellemesen határozta meg a két irány közötti távolságot: „Hallottam olyan vélekedést, hogy az emberi jogok, amelyről Szaharov oly sokat beszél - másodrendű ügy, amelynél sokkal fontosabb a nemzeti, illetve a vallásos újjászületés. Hiszen az emberi jogok nélkül semmilyen újjászületés nem képzelhető el. Legfeljebb valami rothadás vagy a jobbik, azazhogy a rosszabbik esetben az ideológiák váltása marad eredményként, az emberek átvándorlása az egyik mocsárból a másikba...” Ezeket a sorokat akkor írta, amikor a fizikust Gorkijba száműzték a Bresznyev-kor, a „pangás” alkonyán.

Egyelőre Szolzsenyicint, akit Hruscsov Lenin-díjjal akart kitüntetni az Iván Gyenyiszovics egy napjáért, amelyet megkönnyezett, amikor felolvasták neki, a Bresznyev-korszakban már üldözték. Vojnovics - nem csekélyke kockázatot vállalva - közreműködik a Szolzsenyicin-kéziratok külföldre juttatásában: primitív technikával fényképezte az üldözött kéziratokat, szervezte az „irodalmi csempészu- takat”. Persze, őt szintén üldözni kezdik. Sőt: a mindenható titkosrendőrség - ki tudhatja miért? - éppen vele akart a belső disszidensek számára elrettentő példát statuálni, holott nem tartozik az ellenzék vezéregyéniségei közé. Próbálják megmérgezni. Miután nem sikerül a gyilkossági kísérlet, 1980-ban kiutalják az országból, majd - az ismert recept szerint - megfosztják szovjet állampolgárságától. (Mihail Gorbacsov adja vissza hazáját, és azóta Vojnovics hol emigrációjának színhelyén, Münchenben, hol - egyre többet - Moszkvában él és dolgozik.)

Egyik, publicisztikáit összegyűjtő emigrációs könyvének már címe is jól mutatja szándékait: „A szovjetellenes Szovjetunió”. A hivatalos állam az író ellenfele, sőt: ellensége. „A legvalóságosabb szovjet ember voltam...” - vallja e gyűjteményes kötet egyik önéletrajzi ihletésű írásában. — „Elmúlt néhány év. Helyzetem gyökeresen megváltozott. A legalacsonyabb szociális rétegből ugyan nem a legmagasabbra, de azért eléggé magas szintre jutottam fel: a szovjet írók privilegizált kasztjának tagja lettem. És fokozatosan megváltozott világlátásom. Tudatosítani kezdtem, hogy mint személyiségnek, mint a társadalom tagjának léteznek valamiféle kötelezettségeim és valamiféle jogaim. Már jobban eligazodtam a szovjet törvények között és a gyakorlati életben a segítségükért folyamodtam. És minél skrupulusabban betartottam e törvényeket, annál több kellemetlenség ért. Végeredményként száműzettem az írói kasztból és még azokat a nyomorúságos