Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - JUBILÁNSOK - E.Fehér Pál: Az „orosz Švejk” írója Vlagyimir Vojnovics
71 E. Fehér Pál Az „orosz Švejk” írója Vlagyimir Vojnovics Vonzotta, vonzza a különös, sőt: vas helyzeteket. A valóságos kalandok szétválaszthatatlanul összefonódtak felettébb viharos irodalmi sorsával... Vlagyimir Nyikolajevics Vojnovicsot szeretném bemutatni, az utolsó fél évszázad orosz prózájának egyik legfontosabb művelőjét. Szerb származású apa és zsidó anya orosz nemzetiségű gyermekeként látta meg a napvilágot 1932-ben, a türkmén Dusabné városában, amelyet akkor már 3 esztendeje Sztálinbádnak kereszteltek át. Jóval később felfedezi, hogy egyik példaképe, Jaroslav Hašek Švejkjében név szerint szerepel egyik őse vagy névrokona, Emil Woinovich von Belobrerka gyalogsági tábornok, titkos tanácsos, az osztrák akadémia levelező tagja, a császári és királyi hadilevéltár igazgatója. Tehát - már csak ezért is - meg kellett írnia az „orosz Svejk”-ként emlegetett regényét. Előbb a- zonban sokféle foglalkozást (falusi pásztor, ács, repülőgép szerelő stb., stb., stb.) próbál ki, nem annyira kíváncsiságból, mint inkább megélhetési kényszerből. Iskolái? Egyetemre emigrációja idején került, amikor az Egyesült Államokba hívták, a princetoni egyetemre - előadónak, mint a bajor művészeti akadémia, a szerb tudományos akadémia tagja, de a legfőképp, mint írót, a legendás hírű és orosz földön elátkozott Ivan Csonkin közkatona figurájának megteremtőjét. Az „orosz Švejk” - szokták mondani e műről, és nem azért, mert Jirí Menzel cseh filmet forgatott a regény alapján, hanem a két főhős erős rokonsága alapján. Azonban még az is megtörtént vele, ami ritkán esett meg orosz-szovjet szerzővel: 1961-ben a pártvezér Nyikita Hruscsov a Lenin-mauzóleum emelvényén idézi egy versét, az űrhajósokról szólót, amikor az éppen soron következő űrutazást ünnepelték. Következményként a központi pártlap, a Pravda, amely általában roppant ritkán közölt verseket, kétszer is közzétette a különben jelentéktelen dalszöveget, először, az ünnepi alkalomhoz illően, a különkiadásban piros színnel nyomtatva. A nem keresett, váratlan dicsőség nem tartott sokáig. Vojnovicstól, persze, kértek és kaptak verskéziratokat a legkülönbözőbb szerkesztőségek, de szigorúan realista kisregényei kiverték a biztosítékot, és hát versben ugyancsak kikívánkozott belőle egy kis eretnekség, amelyet a hadsereg újságában maga a honvédelmi miniszter, a családi magányában rissz-rossz rímeket produkáló Rogyion Malinovszkij marsall észrevételezett. Azzal vádolta az akkortájt harmincesztendős fiatal írót, hogy „hátba támadta a szovjet hadsereget”. A dolog értelemszerűen, nem
