Irodalmi Szemle, 2009

2009/10 - JUBILÁNSOK - Duba Gyula: A történettudós története Karol Tomiš 80 éves

26

JUBILÁNSOK

főtitkáraként folytatta (Fried István, Köpeczi Béla, Király István meghívása), s ismét a háttéreredményekre, mögöttes értékekre hivatkozom: a személyes találkozások és közvetlen emberi kapcsolatok erjesztően hatnak, bizonyos lélektani-lelki „szövetséget” tesznek lehetővé, melyek során kialakulhatnak és létrejönnek olyan minőségek, melyeknek világszemléleti és humánus tartalmuk van.

Tomis ezen tevékenységének a hátterében, természetszerűen gazdag történetírói munkásság áll. A kezdetben vállalt szlovák irodalomtörténeti kutatások mellé felzárkózik a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok és a „hungárus” együttélés történetének a felkutatása és elemzése, amely egyre inkább munkájának a fő tartalma lesz. Tanulmányok, esszék, értekezések és tudományos cikkek tömkelegét eredményezi. Ennek részletes bibliográfiája több mint hatszáz munkát sorol fel, amelyek elsősorban szlovák és magyar folyóiratokban jelentek meg, de közép-európai lapokban és világnyelveken is. Karol Tomis írásai ténybeli részletességre épülnek, hitelesen dokumentált és értelmezett valóságalapokra. Olyan kutatótípus, aki mindenekelőtt alaposan ismerni akarja a ténybeli valóságot, hogy biztos lehessen összegezéseiben, következtetéseiben, ítéleteiben. Tanulmányíró, kevésbé esszéíró alkat, szemlélete tudományos és tárgyilagos, nem személyességre hajló. Legfeljebb abban, hogy témái iránti érdeklődése empatikusán lélektani, melynek jegyei valamiféle átélt megértésben, elemi rokonszenvben érhetők tetten. Jelentős vonása ez, tudva, hogy a szlovák-magyar együttélés története konfliktusokat is bőven ismer. Monografikus müvei, a szlovák próza stílusáról írt tanulmánya, majd Az irodalom időszerűsége (Časovosť literatúry, 1986) komoly nemzetközi figyelmet keltettek. A Szlovák tükörben. Tanulmányok a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tárgyköréből (REGIO, 1997, Budapest) és Közös értékeink - Naše spoločné hodnoty (Madách-Posonium, 2001, Pozsony) magyar nyelven jelentek meg, nagy figyelmet keltve. Alapozó jellegű, összegezésre törekvő munkáját A magyar irodalom a szlovák kultúrában I. (1860-1918) - Maďarská literatúra v slovenskej kultúre I. (1860-1918). A szlovák műfordítás rövid története sorozat 4. köteteként a VEDA, az SZTA kiadója és az SZTA Világirodalmi Intézete jelentette meg kétnyelvű kötetben 2000-ben. Ennek Bevezetőjében nyújt ilyen információt: „A második világháborút követő két évtizedben a szlovák hungarológia fejlődésében pangás állt be. Csak a magyarul értő szlovák irodalomtörténészek, Andrej Mráz, Milan Pišút és Ján Mišniak, illetve E.B. Lukáč hallatták olykor hangjukat a magyar irodalommal kapcsolatban.” Majd az 1964-ben alakuló Világirodalmi és Nyelvi Intézet alapító-igazgatóját, Mikuláš Bakos egyetemi tanár gondolatát idézi: „...a szlovák irodalom világirodalmi kapcsolatrendszerében a cseh irodalom mellett a másik legfontosabb tényező, mely hatott fejlődésére, a magyar irodalom volt, és ennek mind ez ideig nem szentelt kellő figyelmet a szlovák irodalomtörténet-írás.”

Ilyen értelemben A magyar irodalom a szlovák kultúrában I. (1860-1918) című tanulmánya tanulságos, alapozó munka. A két irodalom közötti kapcsolat- rendszer kezdeti s egyben legválságosabb időszakát dolgozza fel és tükrözi a kora-