Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - Csehy Zoltán: Orpheusz teste (A mitológiai referencialitás szerepe Kovács András Ferenc kavafiszi versében)
6 Csehy Zoltán „Sőt ő volt, ki a thrák nép közt bevezette a zsenge ifjú fiuk szeretését, és hogy az ifjúi korról szedjék már le a kurta tavasznak zsenge virágát.” (Devecseri Gábor ford.) Mindez e logika szerint a Georgicába illesztett „nulla Venus” ovidiusi bővítményeként is értelmezhető a már vázolt oppositio in imitando technika nyomán. Hill azonban megfeledkezni látszik arról a tényről, hogy Ovidius ismerhette a görög Phanoklész mitológiai eposzát is,13 mely a fiúszerelmek katalógusa, elégikus épül Hon füzére lehetett, s mely először ábrázolta (a korábban legfeljebb nőiesnek titulált) Orpheuszt homoszexuálisként. A műből épp az Orpheusz halálát (és a tetoválás szokását) megörökítő rész maradt fenn, ráadásul néhány helye erőteljesen hasonlít Ovidius megoldásához, pl.: „O volt az, ki a trákok közt a fiú-szerelemre / szított, és kit a nők kéje sosem hevitett.” (Franyó Zoltán ford.) Phanoklész a halál okaként egyértelműen a vágy transzformációját jelöli meg, mely Orpheusz és Kalaisz szerelmében testesül meg. Orpheusz és a szárnyas Kalaisz szerelme allegorikus viszony is: a kimondott szó és a szárnyra kelt szó összefonódása, az ének és az ének terjesztésének, szárnyalásának egysége. Különösen fontos lehet ez a Phanoklész-hely azért is, mert Kovács András Ferenc szintén a Két athéni füzet (1901-1933) versanyagába iktatta a Kalaisz, Alexandria fia című költeményt, mely értelmezhető úgy is, mint az Orpheusz-költe- mény párja. Kalaiszban „szépség, tudás, tehetség” egyesült, és költőóriás volt, aki többször született meg „mint más halandók, mert szó s költészet által / többszörös születésük - s csak egyetlen haláluk”. Célszerű e ponton számba venni még egy sajátos allegóriát, melyet Fulgen- tius Mitológiáé című müve terjesztett el pszeudoetimologikus alapon: eszerint Orpheus és Eurydice szerelme lényegében a zene két aspektusának elválaszthatatlan- ságát példázza: a szavak erejének és a hangok misztikus harmóniájának egységét, így válik fokozatosan Orpheus (oraia phone, pulchra vox) és Eurydice (eur dike, profunda inventio) misztikus egysége a bölcsesség és az ékesszólás művészi kritériumává.14 Kovács András Ferenc versének költője, Himerosz gyakorlatilag az Orpheus és Eurydice elveszett egységére irányuló retorikai-nyelvi vágyat reprezentálja, mely szintúgy beteljesületlen, kielégítetlen, terméketlen marad. A szerelmi költő prototípusát képviselő Orpheusz részben a szerelmi tárgy hivatott költőjeként ismert Ovidius énjére is rákopírozódik.15 Valami olyasmit jelez a vers, amiről Maurice Blanchot a következőket írja egy Rilke-sor kapcsán: „A költő, a művész fülében mindig ott cseng a felszólítás: »Légy Eurüdiké-halott!« E drámai követelést nyilván megnyugtató módon kell kiegészítenünk: légy mindig Eurüdiké-halott, hogy Orpheuszban élj!”.16 Dramaturgiai szempontból szintén megkerülhetetlennek tetszhet Ovidius hangsúlyozottan biszexuális Orpheusz-képe, ugyanis az epüllionfüzér bravúrjaként
