Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben... (2) (lírai jegyzet)
64 Gál Sándor Ugyan van-e, lesz-e lehetőség, erő, kitartás és idő, hogy ennek az átjárhatóságát felfedjem és magamban szilárd egységgé változtassam? Az értelem fénye elől mit takar el az a gomolygó ködfátyol? Egyáltalán: part az, amit innen annak vélek? És: mi hullámzik e partok között? A Sztüx vagy a Léthé? O, a görögök!... * * * Bizony, lanyhul a szorgalmam. Reggeli terveimet rendre halasztgatom, a „majd később” kimondatlan, bár tudott frázisával. És még csak megalkuvásnak sem érzem döntésemet. Persze, igazolást sem keresek rá, mert ezen a világon senkinek sem tartozom elhatározásaim végett felelősséggel. Ma és itt maga a felelősség is egészen abszurdnak tűnik. Kint esik az eső, s a februári sötétben minden a saját idejét éli. * * * A konyhában ülök és hallgatom ahogy az óra percegi a másodperceket. A mért vagy mérhető időt. Sokat gondolkodtam és írtam az elmúlt évtizedekben az időről. Próbáltam közelíteni hozzá több oldalról. Ám arra az egyszerű kérdésre, hogy mi az idő lényege — nincs elfogadható válaszom. Az az egységes rendszer, amit az időről az ember megalkotott és használ, csupán az emberi - földi - dimenzióban érvényes. Mert például a mi naprendszerünkön kívül mit kezdhetünk egy másodpercünkkel vagy egy napunkkal?! Ami nekünk szinte örökkévalóságnak tűnik, a mindenség terein jelölhetetlen, s így használhatatlan is. Ha ez így van, akkor miért bír olyan jelentőséggel, ahogy mi ezt megéljük? S miért tartjuk számon, ha igazából se haszna, se értelme nincs?! * * * Valamikor réges-régen írtam le, hogy gondolkodni annyit jelent, mint lázadni. Mostanában ez a vélekedés mintha kezdene megváltozni bennem. Mégpedig oly módon, hogy a mindenkori gondolkodás - ma, most - a nyugalom megtalálásának és megtartásának a lehetősége. A változás feltehetően azzal az élettapasztalattal hozható összefüggésbe, amely egy meghatározott életkoron túl jelenik meg az emberben. Amikor már nem a változtatást hozó lázadásé a szerep, hanem a megélt ismeretek birtoklásáé és következetes használatáé. Azonban ha jobban belegondolok, lehetséges, hogy ez a legnagyobb lázadása öregségemnek! Megtartani minden megtarthatót, amíg lehet, s ahogy lehet. Hát igen! Megint csodásán rám esteledett... * * * Tisztában vagyok azzal, hogy bármi megtörténhet velem, s a nap bánnelyik
