Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben... (2) (lírai jegyzet)
Feljegyzések elmcnöben... (2) 65 pillanatában. Ma délután is oly hirtelen jött a rosszullét, hogy alig tudtam eljutni az ágyig. Buta szédülés, hőhullámok, s nyomukban az ömlő veríték. S percek alatt olyan gyengeség szakadt rám, hogy mozdulni is alig tudtam. Mintha hirtelen nehéz ólomcsizmát húztak volna a lábamra. Egyebek mellett ettől válik kockázatossá mondjuk az autóvezetés. Mert egy ilyen hirtelen szédülési roham vezetés közben rosszul is végződhet, hiszen nincs semmi biztosíték arra, hogy a helyzet ura tudok lenni (maradni?). Lassan halmozottan hátrányos helyzetbe kerülök a holnapot illetően. Ismét hidegre fordult az idő, havazik. * * * Valami módon minden nap az előző folytatása. Amiből az következik, hogy minden külön nap egy összefüggő láncolat része. Olyan megszakíthatatlan egység, amelynek nincs se kezdete, se vége. S azt hiszem, ideje sincs, bár ha azt az ember mégis csak méri, órában, percben, mikor hogy. * * * A téli világ tovább tart. De ez február dolga. Az én dolgom meg az, hogy mindezt túléljem. Minden nap külön történelmét, s hogy folyamatosan mindezzel meg is kell küzdenem. Nem tudom folytatni... * * * Hányféle formában - változatban - jön vissza a múlt, a történelem - az én történelmem? Azt hiszem, az idő múlásával - vagy előrehaladásával - a tapasztalatok újabb és újabb összefüggéseket és értelmezési lehetőségeket vetnek a felszínre. És ettől színesednek meg az egykori események és élmények újra meg újra. Tehát nem ismétlődik semmi, hanem a létező tágul bennem és velem az időben, s nyer más dimenziót. Valamit, ami egyre tisztább, s egyre inkább csakis az enyém! * * * Lehetséges, hogy az emberben a szellemi és a testi immunrendszer nem egységes. Lehetséges, hogy amit a szellem még képes volna kivédeni, azt a szervezet föladja? Vagy a kettő együtt - közösen - csalja meg az emberi értelmet, valami reményfélét táplálva a kivédhetetlen előtt is? Néha azt hiszem, hogy a halált tudom, s nem az életet! * * * Pontosan öt hónappal ezelőtt operálták ki az elrákosodott gyomromat. Azóta egyvégtében igyekszem összeszedni magamat, s úgy tűnik, nem kilátástalan ez irányú igyekezetem. Más kérdés, hogy végül milyen szinten stabilizálódik a testi és szellemi kondícióm. De már azzal is kiegyeznék, ha a jelenlegi helyzet hosz- szabb távon megmaradna, ha nem fordulna rosszabbra. Mert ma már inkább az
