Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben... (2) (lírai jegyzet)
63 Gál Sándor Feljegyzések elmenőben... (2) Van, amikor sok minden összesürüsödik az emberben, s nincs semmi olyan belső kiválasztási szerkezet, amely rangsorolná, hogy az összesűrüsödött élményekből mi fontosabb. A megőrzendő vagy a hátrébb sorolandó. Most az elmúlt - három kihagyott - napot kellene elhelyezni ide, de az a háromszor huszonnégy óra oly módon lett egyetlen tömbbé, hogy meg se kísérlem háromfelé tömi. Ebből az egészből az a rész mutatkozik feljegyzendőnek, amely az írással - a munkával — kapcsolatos. Lényegében elérkeztem a RAK-kal egy olyan szintre, amely már egy kötet határozott körvonalát - szerkezetét - mutatja. Ezzel együtt az előttem lévő lehetőségeket is, az esetleges újabb vállalkozások irányába. Ugyanakkor azt is illik tudatosítani, hogy bármi előfordulhat, ami mindennek gátat szabhat. Mert: ma délelőtt - ragyogó idő volt - kimentem a lugast metszeni. Szándékomat azonban kudarc követte: negyedórányi munka után orvosságot kellett bevennem. Ilyen pillanatok jelzik hétköznapi esélyeimet, s ezeket illik komolyan venni! * * * Úgy tűnik, megöregedtem, s ehhez nincs is mit hozzátennem. Ez tény, mint annyi más. Csak az nincs rendjén ebben, hogy milyen állapotban élem meg ezután e z t az öregséget. Hogy a rák után lesz-e elég erő, nyugalom és derű valamit is élvezni öregkorom idejéből?! Mert a mai nap példája is azt látszik igazolni - előre vetíteni —, hogy semmit sem tekinthetek bizonyosnak. Sem a javulást, sem a visz- szaesés lehetőségét. E vasárnap fénypontja az lette volna, hogy kimegyünk vadászni Sándorral. Ki is mentünk, de nem tudtam igazán élvezni a kintlétet a rám telepedett fáradtság miatt. Ennek ellenére, egy óra elmúltával, megszépült az egész. Mert: láttam három vadludat repülni, s hallottam halk gegegésüket, és egy nyulat is láttam a repcetáblán, meg a keleti égen kibomló szivárványkoszorút - az élet kapuját! * * * Néha arra gondolok, hogy amit itt naponta folyamatosan leírok, az valami időfeletti folyam. Egyik partja a jelen szikár ténysora, a másik part pedig áttekinthetetlen ködgomolygás. Ami „odaát” van, az a sejtelmek tartománya, a „talán” és az „elképzelhető”. S e két part között az ismeretlen.
