Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században(34)A prózafordulat regényei
52 Grendel Lajos szerűen értesül az olvasó. Simon Pétert apai nagyszülei nevelik, apját, aki elhárító tiszt, ritkán látja, kapcsolatuk ezért (s persze nem csak ezért) sosem tud bensőségessé válni. Az apa szerepét a nagyapa veszi át; ő a regény másik főszereplője, a családtörténet kitalálója és elbeszélője, a Törvény jó ismerője, aki, nem mellékesen, Spinozát és Hegelt olvas, aki ugyan nem moralista, de nagyon is morális lény, s aki mélyen meg van győződve a hagyomány megtartó erejéről. Az ő elbeszélése derít fényt a Simon család múltjára és végzetére. A család végzetét az okozta, hogy ősük, a halász Simon, nem ismerte föl Jézusban a messiást, s a család ennek a tragikus vétségnek a következményeit kénytelen viselni nemzedékről nemzedékre. A regényben „háttérként ott húzódik a korai kereszténység, az i. sz. 70 után kialakuló judaizmus és a platóni görögség egymással végső soron összeilleszthe- tetlen hagyományvilága, valamint a 40-es, 50-es évek magyar történelmének töré- sei’V" A nagyapa úgy szeretne megszabadulni e terhes családi örökségtől, hogy keresztény nőt vesz feleségül, s így kilép a nemzetségből. Illúziói akkor omlanak össze, amikor a rádióban is közvetített egyik koncepciós perben a fia hamisan tanúskodik a vádlott ellen, s igy bűnrészese lesz egy nyilvánvaló justizmordnak. Ezt a szégyent és megrázkódtatást nem éli túl, s hamarosan követi őt a sírba a Nagymama is. „Mindaz, ami történik, kritizálja mindazt, amit a nagyapától hallunk [...] A két »fő« idő, a családtörténet ideje és a gyerek jelenének mindig éppen adott ideje vitatja és szembesíti is egymást.”(2) Simon Péter apját, mint kellemetlen tanút, a rendszer eltünteti, a fiú pedig a politikai „bűnösök” árvái számára fenntartott intézetbe kerül. Az Egy családregény vége tehát dezillúziós regény, olyan anti-Bildungsro- man, mely nem a főhős nevelődését kíséri nyomon, hanem a történet végjátékából már sejthető átnevelésének előzményeit. Ez a regény nem a Buddenbrook-ház, nem a Thibault-család, nem a Garrenek müve, vagy, hogy egy emelettel lejjebb ereszkedjünk, nem a Forsyte saga műfaji testvérdarabja. S nem az említettekhez képest jóval kisebb terjedelme miatt, hanem írójának a célelvüséggel szembeni fenntartásai miatt. Nem hanyatlástörténet (ha csak az lenne, attól még lehetne „igazi” családregény), hanem egy igaznak és megbízhatónak vélt értékrend összeroppanásának a regénye. A Nagyapa halála és Simon Péternek intézetbe való száműzése egy világrend jelképes összeomlása is. Az Emlékiratok könyve (1986) mérföldkő nemcsak Nádas Péter pályáján, hanem a 20. századi magyar epika történetében is - amennyiben összefoglal és lezár egy korszakot. Az esszéregény, a történelmi regény, a lélektani és az egzisztenciális regény világ- és magyar irodalmi hagyományaiból bőségesen merítő nagyregény, mely, miként fél évszázaddal korábban Déry A befejezetlen mondata, egyszerre idézi meg a 19. századi nagyregényformát, s dúsítja fel azt Thomas Mann anali- tikus-esszéizáló és Marcel Proust emlékező-felidéző regénypoétikájának elemeivel. Az Emlékiratok könyve művészi erejének titka az első pillanatra bonyolultnak tűnő szerkezeti felépítésében van; egy olyan konstrukció megalkotásában, amely
