Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században(34)A prózafordulat regényei
Magyar líra és epika a 20. században (34) 53 zökkenők, erőltetett írói közbeszólások és manipulációk nélkül teszi lehetővé a különféle téridősíkok és narratívák funkciós és logikailag koherens egybeépítését. A tizenkilenc fejezetből álló regény főszereplője a hetvenes évek elején kelet-berlini ösztöndijasként egy regényt ír, amelynek cselekményét a századforduló idejére szituálja, s melynek elbeszélője a fiatal Thomas Mannra emlékeztető Thomas Thoenissen. Ez a főszereplő egyben egy másik történetet (emlékiratot) is ír, melyben serdülőkorát eleveníti föl, a háttérben egy, a Rákosi-rendszert fenntartások nélkül kiszolgáló apával és az ötvenhatos forradalom első napjának, a nagy tüntetésnek a személyes felidézésével. A harmadik elbeszéléstömb egy különös szerelmi háromszög „veszedelmes viszonyait” beszéli el, vagyis a Kelet-Berlinben regényét író elbeszélő jelen idejében játszódik. Az elbeszélő halála miatt (foltehetőleg gyil-kosság áldozata lett) töredékben maradt müvet végül is egy mellékszereplő, az elbeszélő gyerekkori barátja, Krisztián fejezi be. Amint látható, a mü makroszer- kezete elég tágas ahhoz, hogy gazdag, sokféleképpen rétegzett életanyagot fogadhasson be, ugyanakkor gátat is szab a körmondatokban hömpölygő elbeszé-lés(ek) parttalan áradásának. A regényt elemezve Olasz Sándor „az élet esszészerü szemléléséről” beszél. „Az »emlékiratírók« végtelen belső monológjaikban - a nyelv iránti bizalmatlanság tapasztalataiból is okulva - mintegy visszahátrálnak az ösztönökhöz, a metanyelvhez, az elemi érzékelésektől kezdve újrateremtenek mindent.”0’ A külső cselekmény, akárcsak Nádas Péter előző regényében, az Emlékiratok könyvében is erősen redukált, funkciója leginkább az elbeszéléstömbök összekapcsolását szolgálja. A Nádasi narratíva, amint arra Balassa Péter mutat rá, kinagyított kamarajellegű jelenetekből áll, melyek lelassítják, olykor statikussá merevítik az elbeszélést. Ugyanakkor a regény makroszerkezete által teremtett lehetőségeket kihasználva, „Egyik emlékirat a másik tükrében szemlélhető, s a tükröződés a regény interperszonális kapcsolatait is megérteti.”0’A kelet-berlini jelenetekben a főhős, Melchior és Thea is egymás tükröződései. Az Emlékiratok könyve, bármennyire erősen jelentéses is ez a két síkja, nem társadalmi és nem is politikai regény, hanem a személyiség identitásproblémáinak részletekbe menő analízise, melynek kérdésiránya szellem és anyag, test és lélek, immanencia és transzcendencia bipolaritásának, e bipoláris szemléletnek a lehetséges meghaladása felé mutat, s végső soron ugyanúgy a szabadságra irányuló vágynak, illetve e vágy beteljesíthetetlenségének tapasztalatát közli, mint a 20. század más jelentős polgári, főként egzisztencialista szemléletű világirodalmi alkotásai. A szerelem nemeken túli egysége, mely elvezethet a szabadság tartományába, illúziónak bizonyul az emlékiratíró számára. Innen nézve kap a magyar irodalomban a mai napig csaknem tabuként kezelt homoszexualitás témája, legalábbis a regény emlékiratírója számára, létfilozófiai jelentéstöbbletet. Monográfiájában ezt Balassa Péter úgy fogalmazza meg, hogy „ez a regény nem a fiúszerelemről, illetve a biszexualitásról szól (azt csupán tematizálja), sőt nem is a szexualitásról, hanem mindezt a jelen összeomlás jelének és egy androgyn szabadságmítosz (a hímnősség
