Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Csehy Zoltán: A kötéltáncos átváltozásai (A nyelvfilozófia és a költészet megújítása Tóth László költészetében (tanulmány))
50 Csehy Zoltán Tóth minden grammatikai létleleplezés ellenére misztifikálja a költői megnyilvánulást, ezt jól reprezentálja a legtöbb Tóth-kötetből kiolvasható metaforarendszer: az író Adám, a dolgok első megnevezője, a névadó és a névteremtő, az elsődleges jelentés maga, melyből majd a kultúra értelmezhetetlenségig burjánzó nyelvisége fakad. A gyakran kozmikussá növelt én elsősorban Istennel (olykor egyenesen inverz módon vagy csak valamiféle hatalom vagy a Nyelv megtestesítőjeként) kommunikál („A Paradicsomra, kiűzetésre / rég nem gondol már, / s Teremtőjének is megbocsátott — / ki neki hetenként telefonál” [Kisded értekezés Ádámról, avagy A Kiűzetés valódi története]), aki a létszorongatottság nyelvbezártságának laboratóriumába száműzi teremtményét. E kommunikáció szélsőséges formái közül kivált fontosak a teremtésaktus megismétlésének vágyára, hasonlatosságára utaló - olykor nevetségesen emberi - gesztusok, valamint a teremtő-teremtett viszony felcserélhetőségének, illetve permutációs természetének feltérképezése. Maurice Blanchot a költő és Isten szerepének felcserélhetősége kapcsán igy vélekedik a teremtésgesztus metaforarendszeréről: „A művész azzal áltatja magát, hogy isteni rangra emelkedik, ha magára vállalja Isten legkevésbé isteni szerepét, amelyben nincsen semmi szent, s amely az Istenből hat napon át dolgozó munkást, demiurgoszt, mindenest csinál. E tévképzet ráadásul elfátyolozza az ürességet, amelyre a művészetnek rá kell zárulnia, amelyet bizonyos értelemben meg kell őriznie...” Tóth László költészete az e fölé az üresség fölé feszített kötélen egyensúlyoz. Sikeresen, látványosan.
