Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Angyal Sándor: A szivárvány színei (novella)
26 Angyal Sándor gyönyörű színekben pompázó csokrot nyomott a fiú kezébe, hogy annak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. El is indult, hogy minél hamarabb boldoggá tegye a nőt, akiről érezte, ő lesz élete nagy szerelme és mellette fogja leélni az egész életét. Már a piac kijáratánál volt, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy elfelejtett fizetni. Visz- szafordult és látta, hogy a néni mosolyogva néz rá a standjától. Gyors léptekkel visz- szament hozzá és nem győzött bocsánatot kérni, hogy olyan hirtelen távozott és szabadkozott, hogy nem akart ő lopni, de hát az egy olyan dolog, hogy... és mondta volna tovább, de ekkor a néni csak ennyit szólt mosolyogva: - Tudom, fiam, a szerelem elveszi az ember eszét! A fiú nem is tudta, hogy erre most válaszolnia kell-e vagy csak bólogatni, de csak annyit tett, hogy elmosolyogta magát, majd megköszönte a csokrot és elindult a kijárat felé. A léptei egyre csak gyorsultak és a torkában dobogott a szíve. Egyre csak azon gondolkodott, hogy mennyire fog örülni szive hölgye ennek a hatalmas csokornak, majd a nyakába ugrik és soha nem engedi őt el. A lány arra ébredt, hogy a nap sugarai kellemesen cirógatják a bőrét és édes illatú langyos szellő bújik be a nyitott ablakon. Hatalmasat nyújtózott, majd lerúgta magáról a takarót és beviharzott a fürdőszobába. Eszméletlenül boldognak érezte magát és szinte repülni lett volna kedve a gyönyörtől ami átjárta az egész testét. Gyorsan megmosakodott, fogat mosott és zenét kapcsolt. Végigtáncolt a lakáson többször is és egyre csak mosolygott, sőt néha még hangosan fel is kacagott. Nem nagyon értette, mi van vele, csak annyit tudott, hogy ilyet még soha életében nem tapasztalt. Mintha minden szép lenne és színes. Minden illatos és szemet gyönyörködtető. Vizet tett a tűzhelyre, hogy teát főzzön magának. Nem volt éhes, bár tudta, valamit ennie kéne, hogy legyen valami a gyomrában. Körülnézett a konyhában és még mindig táncolva és mosolyogva konstatálta, nincs otthon egy szem kifli vagy kenyér sem. Nagy szerencséjére nem lakott messze az üzlettől, így hát úgy döntött, hogy páratlan jó kedvét másoknak is látniuk kell. Beszökdécselt a szobájába és ledobálta magáról az alvóruháját, majd megállt a szekrény előtt és hosszú percek után eldöntve, mit is vegyen magára, szivárványszínekbe öltözött. Hóna alá csapta a táskáját, beledobta a pénztárcát, majd cipőt húzott és nekiindult a napsütésnek. A lépcsőkön szökdécselve egyre csak az járt a fejében, hogy ez volt élete legszebb éjszakája, és semmi nincs, ami boldogságának az útjába állhatna. Végre kilépett a lépcsőház ajtaján és elindult az élelmiszerüzlet felé. Ahogy szedte a lábait, hirtelen észrevette, hogy vágott virágokon lépdel és arra gondolt, ki lehetett az az eszelős, aki egy hatalmas csokor virágot szétdobál a járdán. De mindez nem nagyon érdekelte, mert eszméletlenül boldog volt és sugárzott az örömtől, így hát szökkenő mozdulatokkal haladt az üzlet felé. A kóbor macskák minden mozdulatát megfeszülve figyelték.
