Irodalmi Szemle, 2009

2009/9 - Angyal Sándor: A szivárvány színei (novella)

25 Angyal Sándor A szivárvány színei Éppen előbújtak a nap első sugarai, amikor a fiú kilépett a lépcsőház ajtaján és elindult a járdán. Még nem tudta, hogy merre is megy, egyre csak azon járt az esze, hogy most mennyire boldog és mennyire szerencsésnek mondhatja magát. Szinte sugárzott az örömtől és alig várta, hogy megoszthassa a legjobb barátaival az elmúlt éjszaka élményeit. Úgy érezte, hogy repülni tudna a boldogságtól, hogy ez volt élete legeslegjobb éjszakája, és olyan nincs, hogy ezt bármilyen más éjsza­ka felülmúlja. Ahogy sétált, észre sem vette, hogy milyen hűvös van még így hajnaltájt. Nem fázott, sőt, egyáltalán nem is gondolt arra, hogy milyen idő van. Minden megszűnt körülötte létezni, és nem is jelenhetett meg más a szeme előtt, csak az az isteni barna szemű lány, akivel az egész éjszakát együtt töltötte. Szerelmes lett e- gyetlen pillantásra és nem tudta kiverni a fejéből. Lassan gyülekeztek a piacon az emberek, az árusok kirakodtak az árujukkal és a fiú arra gondolt, hogy vesz a lánynak egy szép csokor virágot. El is indult a piac irányába és azon gondolkodott, hogy vajon milyen virágot is szeret szíve választott­ja. Lehet, hogy nem is szereti a virágokat? - futott át hirtelen az agyán a gondolat, de abban a pillanatban el is vetette. Méghogy egy ilyen gyönyörű és kedves teremtés ne szeresse a mindenféle színben pompázó és illatos csokrokat, szinte lehetetlen. Any- nyira illik az egyéniségéhez, hogy az már szinte nem is igaz. Nem volt a fiúnál olyan nagyon sok pénz, de úgy határozott, hogy azt mindet, ami van, azt virágokra fogja költeni, majd fogja magát és elindul, hogy felébressze a kedvesét, betakargassa az il­latos és színes növények egész hadával. Oda is állt egy nagyon kedvesnek tűnő idős néni standja elé és a virágokat nézegette. Észre sem vette, hogy a néni már többször is megkérdezte tőle, mit sze­retne, de ö nem reagált rá, így hát az asszonyság kénytelen volt odamenni hozzá és a karját megragadva újra feltenni a kérdést. A fiú olyannyira megrémült az érintéstől, hogy majdhogynem elordította magát a nagy riadalomban. Fel sem tűnt neki, hogy a gondolatai még mindig a lányon jártak és nem tudott tőlük szabadulni egyetlen pil­lanatra sem. A képe ott lebegett a szeme előtt teljes életnagyságban. Amikor a néni ismét megkérdezte tőle, hogy végül is mit szeretne, csak akkor jutott eszébe, mit is keres a virágok között. Közölte a barátságos idős hölggyel, hogy mennyi pénze van és hogy minden egyes fillérért virágot szeretne venni valakinek, akit nagyon szeret. A hölgy gondolkodott egy picit, majd elkezdett járni a keze és egy olyan hatalmas és

Next

/
Thumbnails
Contents