Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Gál sándor: A rák évada (vers)
A rák évada 3 9 amikor egyetlen nap volt a létezés horizontja előtt az idő és a szél emlékét idéztem föl magamban a két mindig jelenlévő mindenség feletti áramlást ami kitölti a csillagközi teret a mennynek vélt birodalmat az elhamvadó galaksziák csendjét a huzatos űri fekete lyukakat s a hadak útján elszórt arany patkószögeket tündöklő éjszaka néma küzdelme a szél és az idő útja és a halhatatlan árnyak 10 a professzor rám nézett majd tollával felvázolta az egyetlen megoldást „ez rák” mondta „így minden perc számít holnap megoperálom” egy hét haladékot kértem „öné a döntés joga én várhatok” „akkor” tette még hozzá találkozunk szeptember huszonkettedikén” kezet adott s üres tenyereink között földerengett a halál pecsétje II azon a napon még meghallgattam a szarvasok estéli koncertjét a csereháti dombság ajándékát gondoltam magammal viszem arra a tájra ahonnan a visszaút bizonytalan a bennem derengő verseket is elrendeztem sugarában s a lucemaillatú szél messzi-sodrású eposza lassú emelkedéssel terelte valahányat a tejút felé olyan volt az az est mintha magamtól búcsúztam volna s mintha a messzi-sodrású eposz elért volna hazáig 12 átvirrasztottam az éjszakát ahogy egykor halott felett az otthoni gyászolók gondolataim szertehulltak és mintha közben idő se lett volna próbáltam követni az elmúlás misztériumát ahogy bennem szerteárad de az elfogadás helyett a még-nem! nőtt meg ösztöneim mélyén álltam napébredés idején az éjszaka s a virradat között maga az árny és az ámyvető 13 milyen egyszerűnek látszott egykor minden elgondolt s megvalósítható vállalások szakadatlan sora
