Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Gál sándor: A rák évada (vers)
2 Gál Sándor érthetővé lett hogy belőle mi az enyém s hogy mi nem láthatatlan madarak szárnyán emelkedett az erről való tudás s mintha ez adott volna kevéske nyugalmat s bizonyságot hogy egyetlen mozdulat se volt hiábavaló hétszer tíz év történelmében 5 tudom hogy a hétköznapok egyszínű zajlása hajnaltól hajnalig ér s benne a test és a szellem bejár minden utat a létezés kettős pereme között s tudom azt is hogy a jó s a gonosz egyazon eséllyel él a vér áramlataiban a sejtek titokzatos mélyeiben és még az el nem gondolt gondolatok labirintusában is ami megtörtént önmagában nem egyéb a beismert kudarcánál testem törvényen kívüli láza e felfoghatatlan pillanatban 6 az az augusztus végi nap feketén vibrál az ablakkeretben egyetlen sejtminta sötétlik s a döbbenet az értelem összekattant bilincsében a nincs tovább szédülete e megél heteden erő magába temet a megismerés fatális tényével és láthatatlanná töri az é n tudott szépségét azt aki voltam s aki nem leszek ezután bármilyen augusztus végi napon 7 visszahátrál a történelem a nádtetős időkig a telehold űri csendje ezüstöt hint a szilvafák magányára ott járni e magaslatok sodrásában amikor a levélhullás pillanata elérkezik és zizegése betemeti a csillagközi tereket nem az ismeretlen az ismert a fájdalmas ami a belső végtelen érrendszerét kitölti a hullás és az emelkedés a szív vöröslő pitvarában pulzál lázasan 8 akkor és ott nem féltem de fájt a befejezetlenség hogy hiába a szándék méltón lezárni mindent az elnémulás lehetséges ténye dőlt rám éj-nehéz terhével s ami korábban hullámot vetett elmerevedett meghidegült s otthontalanná vált egészen
