Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Csáky Károly: Kényszermunka, deportálás, ki- és betelepítés (Bori község kálváriája)
86 Csáky Károly megjegyezte, hogy az itteni magyarság egy része is „ bedőlt a nagy ígéreteknek, és hogy vagyonát megmentse, reszlovakizáltS ha a megmaradt magyarok közül valaki mégis „existálni tudott, správcát (állami felügyelőt) küldtek a nyakára, aki gondoskodott róla, hogy a gazda, iparos vagy kereskedő egy év leforgása alatt tönkremenjen S mint tovább olvassuk: „ Nekünk könyörögnünk kellett azért, hogy az állami traktor szántson magas díjért, a tótoknak féle árért szántott. ” A magyarok nemhogy háborús kártérítést nem kaptak, de még kölcsönt sem vehettek fel, szemben a szlovákokkal, akik mindenféle segélyt megkaptak. A magyaroktól elvitték a felszerelést, a tojást, a tejet, a húst, s ha nem is rendelkeztek a termékkel, akkor is be kellett azt szolgáltatniuk, másképp büntetést kaptak. Emellett tilos volt a magyar szó, az iskolában nem oktattak magyarul. Ugyancsak a református anyakönyv rejtett feljegyzéseiben olvassuk, hogy „A magyarok távozása után megindult a vagyonuk prédálása. A szomszédos falvakból idecsődült a salak, és a helybeli köpönyegforgatókkal mindent elloptak, amit lehetett. Az 1947. évi cséplésnél 320 kat.h. termésből még annyi sem maradt, ami vetőmagra elegendő lett volna. Szalmát, takarmányt, mindent elkezeltek az új honfoglalók. De ugyanakkor az itt maradt magyarokat kötelezték a teljes kontingens beadására. Az elöljáróságban mind olyanok foglaltak helyet, akiknek a községhez semmi közük sem volt. Kijelentették, hogy az általunk 1921-ben vásárolt községi erdőben fát magyar ember nem kaphat... ” Tehát kijutott a szenvedésből és a keserűségből, a nélkülözésből és a kitaszítottságból az itthon maradottaknak is. Soraikban még 20 család volt kitelepítésre kijelölve. Hét család - Osvald, Lestár, Agg, Horváth Géza, özv. Horváth Gézáné, Huszár Gyula, Dalmady reszlovakizált. 19 kisbirtokos (5 holdon aluli) sem nem reszlovakizált, sem pedig kitetelepítésre kijelölve nem volt. Mint olvassuk, ,, a reszlovakizáltak mind nagyobb gazdák voltak". 1948. november 20-án - a krónikás feljegyzései szerint - „újabb négy család tizenhárom taggal települt ki, s ezzel a gyülekezet lélekszáma 116-ra csökkent". Majd mindehhez hozzáteszi az idézett sorok írója az alábbiakat: „ Ugyanezen hónapban végre a magyarság is megkapta a jogot. Igaz, nem sokra ment vele, mert ekkorra teljesen tönkretették. Különben is a jog nem sokat segített, mert minden maradt a régiben. Csak éppen azért nem vertek meg, ha magyarul beszéltünk. Jelent meg egy magyar nyelvű lap is, de az minden volt, csak magyar nem. Panaszkodni nem lehetett, mert az árulásnak számított. Egyházi lapot magyarul még nem volt szabad kiadni, sem magyar nyelvű beadványokat. 1947. február 7-én 188 magyar kapta meg az állampolgárságot, és tette le az hűségesküt. Egyedül a lelkész és családja nem kapta meg. ” 1948-ban megkezdődött a Magyarországi szlovákok betelepítése is a faluba. Amint a fent idézett egyházi dokumentumban olvassuk: „1948 tavaszán érkeztek meg az új települők. Bánkról jöttek ide, ám rövidesen közülük is többen megszöktek. Egyik-másikuk nagy hangon kezdte, általában gyűlölte a magyarságot. Részükre a csánki ág.ev. lelkész tartott havonta egyszer szlovák nyelvű istentiszteletet.
